Behúzta a bronzmeccset a Győr a kézilabda-BL-ben
A második félidő elején már kilenc góllal is vezetett a Győr, végül izgalmas végjátékot hozott a bronzéremért zajló csata.
A második félidő elején már kilenc góllal is vezetett a Győr, végül izgalmas végjátékot hozott a bronzéremért zajló csata.
Marokkó küzdött, de a horvátokkal – és a saját fáradtságukkal, sérüléseikkel – nem tudtak dacolni a bronzmeccsen. Horvátország 2018 után ismét éremmel zárja a világbajnokságot, azonban most nem a második, „csak” a harmadik hely jött össze nekik.
A világbajnokság meglepetéscsapata, Marokkó játszik a bronzéremért a „nagy öreg” horvát aranygeneráció ellen.
Tari Imre nyugdíjba vonul, az úszó felkészítését egy másik pécsi tréner veszi át.
Magyar dobogós helyezéssel zárult a kerekesszékes vívók utolsó versenynapja.
Egy-egy világverseny előtt plusz motivációkat is bevet Tóth Krisztián edzője, így került egy értékes óra után egy motor is az olimpián harmadik helyet szerző cselgáncsozóhoz. Tóth vigaszágon, egy vereséggel jutott a bronzmeccsig, ahol az orosz Mihail Igolnyikovot győzte le. A HVG-nek azt mondta, felfoghatatlan katarzis volt számára az eredmény. HVG-Portré.
Még dolgozik az elveszett elődöntő felett érzett csalódottság a magyar férfi vízilabda-válogatottban, de örültek a megnyert bronzéremnek. Nagy Viktor olimpiai dobogós eredménnyel fejezi be pályafutását.
Májusban még otthon feküdt trombózissal, alig tudott edzeni és az olimpia előtti megmérettetéseket is ki kellett hagynia az öttusázó Kovács Saroltának, aki most bronzérmet nyert Tokióban.
Az elődöntőben 7-0-ra kapott ki az azeri Rafael Agajevtől.
Bronzérmet szerzett Simone Biles a gerenda olimpiai döntőjén – miután az elmúlt héten sorra lépett vissza a versenyektől.
Halász Bencétől nem vették el a helyezését, de egyik lengyel ellenfelét is bronzérmesnek mondták ki.
A magyar atléta egyetlen centiméterre volt az ezüstéremtől.
Kelly Sotherton eredetileg ötödik helyen végzett a 2008-as pekingi olimpián, de most kiderült, hogy előre léphet, mert a harmadik helyezettet utólag kizárták.
400 méter gyorson és 200 méter pillangón is elsőként csapott a célba.
Csipes Tamara és Medveczky Erika párosa győzött a női kajak kettesek 1000 méteres versenyében.
Vecsernyés Dávid nyújtón lett harmadik. Azt mondta, álmában sem gondolta volna, hogy összejön neki az éremszerzés a glasgow-i versenyen.
Torba Erik 3-0-ás hátrányból fordítva verte román ellenfelét.
Az elődöntőben a portugáloktól kaptak ki, de ez így is hatalmas eredmény.
Az UTE versenyzője 6-1-re múlta felül a norvég Iselin Maria Moen Solheimet a helyosztón, ezzel 2017-es ezüstje után megszerezte pályafutása második Eb-érmét.