Tokió 2020
Sosem volt még ilyen olimpia, mint a tokiói - egy évet csúszott, szigorú járványügyi szabályok mellett, nézők nélkül, állandó fenyegetettség mellett zajlott. De lezajlott, és így is jó volt. És így is megvoltak a felemelő vagy drámai pillanatai, így is akadtak hősök, ünnepeltünk legendákat és fedeztünk fel új csillagokat. A hvg.hu cikksorozatában mindezeket megtalálja.
HVG: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó. Hogy hangzik?
Tóth Krisztián: Kapiskálom már, hogy milyen fantasztikus ez az egész, de nem ülepedtek még le bennem a történtek. Még az sem tudatosult bennem, hogy ez az érem tényleg az enyém, kell még pár nap, hogy teljes egészében a magaménak érezzem. Rengeteg érmem van már, de ezt nagyon féltettem, szinte betegesen hurcibáltam magammal mindenhova, elő-elő vettem, éjszaka is karnyújtásnyira tartottam, és a hazaúton is három dologra koncentráltam: érem, útlevél, telefon. A többi mind pótolható. Gondolom, aki szerzett már olimpiai érmet korábban, annak könnyebben megy ez, de nekem ugyanúgy hosszabb feldolgozási folyamat lesz ez is, mint a korábbi kudarc. Csak ez boldogabb.
HVG: Tényleg ekkora a különbség az első és a második olimpia között?
T. K.: Vannak sportolók, akiket ez nem frusztrál, sőt felpörgeti őket. Engem Rióban agyonnyomott a teher, hogy úristen, egy ország várja tőlem az eredményt. Nagyon jó dolog, ha ennyire bíznak az emberben, de 2016-ban én nem tudtam ezt a helyén kezelni. Utólag viszont azt mondom: a riói kudarc is kellett ahhoz, hogy Tokióra így fel tudjak készülni. Már a kimenetelnél éreztem, hogy jó formában vagyok, nyilatkoztam is, hogy éremért megyek.
