#Budapest


Átfogó ellenőrzést tart a rendőrség a fővárosban

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a fővárosban az úgynevezett közbiztonsági háló program keretében, az akció eredményeként az első héten 51 körözöttet fogtak el, illetve 11 embert értek tetten bűncselekmény elkövetése közben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán.


Mikor lesz távfűtés a belvárosban?

Tíz éven belül új geotermikus hőforrások és biomassza-fűtőművek vesznek majd részt Budapest távfűtésében. Mégpedig láncra fűzve, így olyan helyekre is eljuthat a távhő, ahová korábban nem - írja az Urbanista blog szerzője.



Incidens a fővárosi antifasiszta megmozdulás után

Kihívták a rendőröket, miután a szombati fővárosi antifasiszta megmozdulás több résztvevője szóváltásba keveredett egy szállodában egy fekete egyenruhás, neonáciknak vélt csoporttal – közölte Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke. A rendőrség annyit mondott: a helyszínen külföldi és magyar állampolgárok keveredtek szóváltásba, igazoltatták őket.





Vöröshomlokú maki született Budapesten - galériával

A gorillák és az aranyhasú mangábék után egy harmadik főemlősnél is gyermekáldás volt a közelmúltban a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a vöröshomlokú makiknál született kölyök most négyhetes, és már a nagyközönség is láthatja.


1500 budapesti útfelújításra készülhetünk

Amint tartósan 5 fok fölé melegszik a hőmérséklet, a főváros közel 1.500 helyszínén kezdődnek meg az útfelbontással, sávszűkítéssel, útlezárással járó munkák; a kérelmek összehangolása megkezdődött annak érdekében, hogy a munkák a lehető legkisebb fennakadást okozzák Budapest életében.






Nem változott Budapest adóskockázati besorolása

Nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán legfrissebb értékelésében a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet, vagyis megerősítette a fővárosnak a - magyar államéval azonos - korábbi BBB/A3 minősítését, stabil kilátással - közölte a főpolgármesteri kabinet hétfői ülése után Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató az MTI-vel. A BKV finanszírozása továbbra is kockázati tényező.




Budapest új főutcája képekben

A Belváros polgármestere tervbe vette, hogy élettel tölti meg a Belvárost, mégpedig úgy, hogy az autók se legyenek teljesen kitiltva - olvasható az Urbanista blogon.



Fővárosi taxisok árháborúja

Éppen egy éve kezdődött a fővárosi taxisok utasszíveket melengető árháborúja azzal, hogy a Taxi 4 az akkori, kilométerenkénti 220–240 forintos tarifát 184 forintosra nyomta le. Mások válaszul még lejjebb mentek.