#Budapest

Vöröshomlokú maki született Budapesten - galériával

A gorillák és az aranyhasú mangábék után egy harmadik főemlősnél is gyermekáldás volt a közelmúltban a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a vöröshomlokú makiknál született kölyök most négyhetes, és már a nagyközönség is láthatja.


1500 budapesti útfelújításra készülhetünk

Amint tartósan 5 fok fölé melegszik a hőmérséklet, a főváros közel 1.500 helyszínén kezdődnek meg az útfelbontással, sávszűkítéssel, útlezárással járó munkák; a kérelmek összehangolása megkezdődött annak érdekében, hogy a munkák a lehető legkisebb fennakadást okozzák Budapest életében.






Nem változott Budapest adóskockázati besorolása

Nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán legfrissebb értékelésében a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet, vagyis megerősítette a fővárosnak a - magyar államéval azonos - korábbi BBB/A3 minősítését, stabil kilátással - közölte a főpolgármesteri kabinet hétfői ülése után Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató az MTI-vel. A BKV finanszírozása továbbra is kockázati tényező.




Budapest új főutcája képekben

A Belváros polgármestere tervbe vette, hogy élettel tölti meg a Belvárost, mégpedig úgy, hogy az autók se legyenek teljesen kitiltva - olvasható az Urbanista blogon.



Fővárosi taxisok árháborúja

Éppen egy éve kezdődött a fővárosi taxisok utasszíveket melengető árháborúja azzal, hogy a Taxi 4 az akkori, kilométerenkénti 220–240 forintos tarifát 184 forintosra nyomta le. Mások válaszul még lejjebb mentek.



Folyó ügyek: miért szeretjük a Dunát?

Danubius fluvius - Duna képfolyam címmel Európa második leghosszabb folyóját több száz amatőr és művészi fotó, térkép, tárgy és film segítségével bemutató kiállítás nyílik Budapesten, a Szlovák Kulturális Intézetben és a Közép-európai Intézetben szerdán.


Utóvédharcok a fővárosnál

Egymásra mutogatnak a korábbi fővárosi koalíciós társak a korrupciógyanús ügyek miatt. Bár az elsíbolt pénzek aligha csak magánzsebekbe vándoroltak, a politikai felelősségnek nincs gazdája.


Otthon nélkül a mínuszokban - Nagyítás-fotógaléria

A Menhely Alapítvány két munkatársa és egy önkéntesük fogadott maga mellé bennünket. Béla, Tibor, Cecília, s még sokan mások minden nap járják a fővárosi utcákat krízisautójukkal, meglátogatják a hónapok vagy éppen évek óta ismert hajléktalanokat, s megkeresik azokat is, akik miatt valaki betelefonált, s talán segítségre van szükségük. Pokróc, tea, müzli szelet és őszinte érdeklődés. S persze ajánlat egy fuvarra a hajléktalanszállóra. Az ember tragédiája élőben, Budapestről. Nincs hideg, mondják, mínusz három fok.




Budapesten tanácskoztak a V4-ek kulturális vezetői

A visegrádi négyek együttműködése a kultúra terén európai uniós tagként is erős, a régió közös érdeke, hogy a gazdasági válság idején és utána is a kooperáció erősödjön - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken, a V4-országok kulturális vezetőinek háromnapos budapesti találkozója után tartott tájékoztatón.


Összerúgta a port a főváros a parkolási társaságokkal

Szerződést bont a részben fővárosi tulajdonú Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-vel áprilisi hatállyal a főváros vezetése és kilép a kerületekkel létrehozott parkolási társulásból is, mert a társaságok az elmúlt napokban nem takarították el a havat az általuk üzemeltetett parkolóhelyekről.