#Budapest


Ádám, hol vagy?

Szerzőnk, Kovács Gábor új sorozatában budapesti múltidéző körútra invitálja a nagyérdeműt. Az első állomás az egykori Ádám söröző.


Kerékpárúttal adták át a Vámház körutat

Újra járható Budapesten a Kálvin tér, miután Demszky Gábor főpolgármester és Klados Gusztáv, a 4-es metrót kivitelező DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója átadta a közúti forgalomnak a teret hétfőn.





Módosították a terézvárosi csendrendeletet

A lakók több mint ötven százalékának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak a VI. kerületi üzletek, szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek - közölte Hatvani Csaba (MSZP) alpolgármester csütörtökön.


Kilakoltatási moratórium a fővárosban

Téli kilakoltatási moratóriumot hirdet Budapest főpolgármestere és a Fővárosi Közgyűlés. Felkérik a kerületi polgármestereket, hogy idén is függesszék fel a kilakoltatásokat a téli időszakban – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.




A Fidesz előrehozott választást követel a fővárosban

Nem lesz fideszes főpolgármester-helyettes – derült ki abból az interjúból, amelyet Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és frakcióigazgatója adott hétfő délután a Parlamentben a hvg.hu-nak. Szerinte „a kormányzati felelősség mindig a választók bizalmából születhet és nem háttéralkuk, mutyizás következtében”.


Nem téma a házban a Fővárosi Közgyűlés feloszlatása

Nem dönt az Országgyűlés hétfőn a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását lehetővé tevő törvénymódosításról, ugyanis a házbizottság rendkívüli ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a házszabálytól eltérést - közölte Répássy Róbert sajtótájékoztatón, a Parlamentben.








Kirabolta a bankot, de elfogták

A helyszínen elfogta a rendőrség azt a 33 éves férfit, aki egy bankot rabolt ki a főváros IX. kerületében szerda délelőtt - mondta el BRFK sajtóügyeletese.