#Budapest







Akárki lesz a főpolgármester, a Tisza örül, a Fidesznek oké, a DK pedig belehal – SzavazóFülke #16

Újraszámlálás ide, újraszavazás oda, a közgyűlés lesz a következő főpolgármester gerince. Gulyás szerint gyáva, a valóságban bölcs az Európai Bíróság (és a NATO), hogy csak a választás után megy neki Orbánnak. Közben Magyar bevihet egy újabb gyomrost a miniszterelnöknek, de a nagy veréshez máshogy kell bokszolnia. Az biztos: a szélsőjobboldali áttörés elmaradása is fáj Orbánnak, bár őt és elvbarátait még sokáig kell tűrjék a demokráciánk. Választási podcastunk utolsó előtti adása Ésik Sándorral és Nagy Iván Lászlóval.




Új "csomagolást" kapott a Richter

Átadták a Richter Nyrt. új központját a főváros 10. kerületében. A 17 400 négyzetméteres, 450 dolgozónak helyet biztosító épület 20 milliárd forintos beruházásból készült el, amit a gyógyszeripari vállalat saját forrásból finanszírozott.








Választ az ország: A semmiből jött és az afelé tartó pártok napja is a mai

Reggel 6 órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, megkezdődtek az európai parlamenti és a helyi önkormányzati, illetve nemzetiségi választások. Az első önkormányzati eredmények már 20 óra után érkezhetnek, az uniós voksoláséra 23 óráig kell várni. Kövesse velünk a híreket egész nap, 18:30-tól pedig eredményváró élő műsorunkat.


Fischer Ádám: "Szinte mindent elrontottunk. Magyarország 500 év óta állandóan a rossz oldalra áll"

A világhírű karmester nem akar politikailag aktív lenni, de az emberjogi kérdések nagyon fontosak számára. A június 14. és 29. között megrendezendő Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőjeként is van ötlete arra, hogyan lehet a fiatalokat érdeklődővé tenni a klasszikus zene iránt: el kell mesélni nekik Wagnert, és azt az örömöt, amit kivált az emberben. Szatmári Róbert interjúja.