Több mint 4 kilométeren át üldözte az exbarátnőjét BMW-jével egy debreceni férfi
A nő mellett két másik személy is ült, mindannyiuk életét veszélyeztette a férfi.
A nő mellett két másik személy is ült, mindannyiuk életét veszélyeztette a férfi.
hvg.hu
Az esztergomi Búbánatvölgyben jártunk, ahol szerda este J. László felrobbantotta a házát, megölve vele egy TEK-est és önmagát, többeket megsebesítve. Az elkövetőről helyben is azt mondták, hogy különc figura volt, ugyanezt hallottuk a falujában, ahol korábban élt és ahol vendégházat üzemeltetett. De Facebook-profilja is arról árulkodik, hogy összesküvés-elméletekben hívő, gyűlölködő férfi volt.
Szerda este robbantotta fel a házát egy körözés alatt álló férfi, amely során rajta kívül egy rendőr is meghalt, illetve többen megsérültek. Hajdu János, a TEK főigazgatója a hvg.hu kérdésére azt mondta, ha valóban gázrobbanás történt, annak az erejét nem lehetett volna csökkenteni.
Kónya Gábor Lajos törzszászlóst posztumusz a belügyminiszter főhadnaggyá léptette elő.
MTI
Budapesti, esztergomi és tatabányai kórházakban ápolják a robbantásban megsebesült rendőröket és tűzoltókat.
hvg.hu
Gondosan előkészítette a csalást.
hvg.hu
A rosszul lett férfi nem sokkal később meg is halt.
hvg.hu
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban továbbított másodfokú indítványával az 1999-ben elkövetett Gyüre-gyilkosság ügyében született elsőfokú ítélet súlyosítását kérte a Fővárosi Ítélőtáblától. A Gyüre-gyilkosságban első fokon Portik Tamást húsz évre ítélték.
hvg.hu
Soha nem vonul ki úgy a TEK egy ön- és közveszélyes ember ártalmatlanítására, hogy ne lennének velük orvosok, a tárgyaló pedig klinikai pszichológus, akinek rövid időn belül fel kell tudni mérnie a fenyegetőző személyiségét. Az esztergomihoz hasonló esetben kizárólag a TEK járhat el, még ha a rendőrség előbb is ér a helyszínre. Az esztergomi az első olyan eset, amikor művelet közben életét vesztette egy TEK-es.
Dezső András
A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint meghalt a robbantó is. A körözés alatt álló férfi akkor idézett elő gázrobbanást, amikor a TEK műveleti egysége behatolt a házába.
hvg.hu
Nicholas Dominici halálát az okozta, hogy valakik a bölcsődei matraca alá rejtették az erős érzéstelenítőt és a kisfiú belélegezhette azt.
hvg.hu
Lett volna még mit csiszolnia csalási technikáján annak a kaposvári férfinak, aki magát ellenőrnek kiadva próbált ingyen fogyasztani a helyi kocsmákban. Nem csak a gyengécske színészi játéka gördített akadályt állellenőri karrierjének felívelése előtt, hanem az is, hogy felismerték az egyik helyen, ahol korábban törzsvendég volt.
hvg.hu
A Bors azt írja, a gyanúsítottak a Marketplace-en árulták az értékes edényeket. Így buktak le.
hvg.hu
A kreativitás ezúttal nem jött be.
hvg.hu
Szeptember 7-én történt szeméremsértés elkövetőjét keresi a rendőrség.
hvg.hu
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy volt polgármesterrel és élettársával szemben, akik közel 42 millió forintot sikkasztottak el az önkormányzattól.
hvg.hu
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly tavasszal meg akarta ölni a nővérét.
hvg.hu
Állítása szerint a fenyegetéssel csak a magyar hatóságokat tesztelte.
hvg.hu
A kutyák tulajdonosa hat évvel ezelőtt kezdett pitbull kutyákkal foglalkozni, mert – állítása szerint – szereti ezt a fajtát.
hvg.hu
Döcher György (képünkön) különösen keménykezű maffiózó volt a 90-es években. A rendőrség szerint saját egykori bűntársa végeztette ki egy szlovákiai bérgyilkossal 1999-ben, akkor, amikor ugyan börtönbüntetését töltötte, de mégis épp a saját tulajdonában lévő presszóban tartózkodott.
hvg.hu