Négy nőt kényszerített prostitúcióra a bajai férfi, évekig belőlük élt
Először udvarolni kezdett a jellemzően mélyszegénységben élő nőknek, később Angliába szervezte ki őket prostituáltnak. Az összes pénzüket elvette, bántotta és fenyegette őket.
Először udvarolni kezdett a jellemzően mélyszegénységben élő nőknek, később Angliába szervezte ki őket prostituáltnak. Az összes pénzüket elvette, bántotta és fenyegette őket.
hvg.hu
Az áldozatot karsérülésekkel szállították kórházba.
hvg.hu
„Veszélyes” és „erőszakos” bűnözőt fogtak a Józsefvárosban.
hvg.hu
Az állat szinte azonnal szörnyethalt, miután furcsa körülmények között kizuhant egy XIII. kerületi lakás ablakából.
hvg.hu
Az adathalászoknak, úgy tűnik, a rendőrségre hivatkozni sem tabu.
hvg.hu
Több mint ezerötszáz adathordozón találtak nála gyermekpornográfiát. Az is előfordult, hogy leitatta kiskorú áldozatait, és úgy követett el ellenük szexuális bűncselekményeket.
hvg.hu
A GVH a maximálisan kiróható, csaknem 40 millió forintos bírsággal sújtott egy szlovák webáruházat, amiért megtévesztően azt sugallta, hogy legálisan rendelhetők tőle Magyarországra e-cigaretta és Elf Bar-termékek.
MTI
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte lapunkkal, hogy két gyanúsítottja van az ügynek.
hvg.hu
Abból a pénzből, amit a fiatalabb nő keresett, többek között egy kocsit vett magának.
hvg.hu
A nemi erőszakkal vádolt fivérek mától szabadon mozoghatnak Bukarestben.
hvg.hu
C. Roland gépén évekre visszamenőleg találtak gyermekpornót.
hvg.hu
A férfi először a bokrokban bújt el a rendőrök elől.
hvg.hu
Fiktív számlák tömkelegét állították ki egymásnak egy cégháló tagjai, az ügyészség lecsapott.
MTI
A videót a lány készítette magáról, de valahogy eljutott az elkövetőhöz is.
hvg.hu
A mostani ügye a 2020-as választások alatti és azt követő viselt dolgaival foglalkozik.
hvg.hu
Egy ház kapujába vezetett áram rázott meg egy embert Makón, a rendőrség emberölés kísérlete miatt indított nyomozást.
hvg.hu
A bírósági közleményből több részlet kiderült a sofőrről.
hvg.hu
Az ügy még nagy port kavarhat a rendőrségen belül.
hvg.hu
Az időközben visszavonult focista tavaly decemberben bántalmazott egy fiatal férfit, aki belekötött a testvérébe.
hvg.hu
Azt egyelőre nem tudni, hogy honnan származnak a vádhatóság információi, mivel közlésük szerint a két elfogott vadász megtagadta a vallomástételt.
hvg.hu