Tizenhat éves lány késelte meg az iskolatársát Debrecenben
Az áldozat életveszélyesen megsérült az utcai veszekedésben.
Az áldozat életveszélyesen megsérült az utcai veszekedésben.
hvg.hu
Kamu felmérést végeztek, kamu szerződést kötöttek és kamu energetikai igazolást állítottak ki, amivel több mint 12 millió forint kárt okoztak.
hvg.hu
Állandó a konfliktus a farmerek és a szarvasmarha-pásztorok között a térségben.
MTI
Egy férfi ellen is vádat emelt az ügyészség, aki tudta, hogy kiskorút közvetítenek ki neki.
hvg.hu
A férfi rátámadt egy alkalmazottra, akinek egy vendég sietett a segítségére. Ő sérült meg könnyebben.
hvg.hu
A férfit többek között azzal vádolták, hogy az Iszlám Állam sajtóirodái által előállított buzdító énekeket töltött fel az internetre.
hvg.hu
A rendőrök ismerték a korábbi családi konfliktusokat, tudták, hogy a nő már korábban is igénybe vett krízisellátást, mégsem intézkedtek, otthagyták a családot, amikor kihívták őket.
hvg.hu
A nyugdíjasnak azután lett gyanús az eset, hogy elküldte az összeget az Egyesült Királyságba.
hvg.hu
Jóban volt az édesanyjával, többször fagyizni vitte a gyereket.
hvg.hu
A csecsemőt egy eljárási hiba miatt tudta magával vinni egy külföldi házaspár az örökbefogadási eljárás lezárta előtt.
hvg.hu
A 63 éves John de Ruitert szexuális bűncselekményekkel vádolják.
hvg.hu
Schadl György barátja figyelmeztette a végrehajtói kar első emberét, hogy áskálódnak ellene.
hvg.hu
Volt, akinek az sem lett gyanús, hogy a magát rendőrnek kiadó férfi a cigarettáit és a sorsjegyeit is elviszi. Végül akkor kapták el az álrendőrt az igaziak, amikor lopni próbált egy boltban.
hvg.hu
É. Imre és az eltűnt M. Zoltán vérét és genetikai maradványait több helyen egymással keveredett állapotban találták meg a nyomozók, ennek okára nem tudott magyarázatot adni a vádlott.
hvg.hu
A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet magatartási kódexben fektette le működési szabályait az olasz hatóságok keddi bejelentése szerint, miközben az ügyészség úgy látja, a maffiavezér Matteo Messina Denaro letartóztatását a bűnszervezet tette lehetővé, abban bízva, hogy előnyöket kaphat az államtól.
MTI
Az ügyészség a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, élettársával szemben felfüggesztett szabadságvesztés, a férfi fiával és élettársával szemben pedig – tárgyalás mellőzésével – ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
MTI
Az ügyészség szerint nincs jelentőségük a Völner–Schadl korrupciós botrányban.
hvg.hu
A szexuális ragadozó egykori barátnője szerint Epstein fellebbezni készült az ellene felhozott vádak ellen.
hvg.hu
Lemondott a helyettes főügyész is. Volodimir Zelenszkij éjszakai beszédében azt ígérte, a korrupciós botránynak személyi következményei lesznek.
hvg.hu
A fiatal férfi különös kegyetlenséggel ölte meg az ügyészség szerint a barátnője szállásadóját. A nő, bár megtehette volna, nem hívott segítséget.
hvg.hu