És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Többrendbeli gyermekpornográfia és szeméremsértés miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy helyi férfi letartóztatását, aki a húgáról és más kiskorú lányokról tett közzé pornográf felvételeket az interneten.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított fiatal pécsi férfi tavaly júniusban egy akkor még tízévesnél fiatalabb lányt többször arra vett rá, hogy pornográf felvételeket készítsen magáról. Később tizennégy videófelvételt és négy képet mentett le a számítógépére, majd egy filmmegosztó portálon keresztül másoknak is hozzáférhetővé tette.
Emellett tavaly tavasszal és nyáron több olyan szexuális tartalmú képet és videófelvételt töltött le és tett hozzáférhetővé mások számára is, amelyeken gyerek- és fiatalkorú lányok szerepeltek. Olyan 12 évnél fiatalabbak is, akiket láthatóan sanyargattak a felvételek elkészítésénél.
Szintén ezekben a hónapokban a lakóhelyén lévő fürdőszobában rejtett kamerát helyezett el, amellyel több pornográf – később másoknak hozzáférhetővé tett – felvételt készített fiatalkorú húgáról.
A férfi letartóztatását egy hónapra rendelte el a bíróság, de mivel a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, az nem végleges.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.