Négyszer tiltottak el véglegesen egy férfit a vezetéstől, de nem bírt leállni
Most vélhetően börtönbe küldik.
Most vélhetően börtönbe küldik.
hvg.hu
A gyanúsított egy másik férfit is megsebesített.
hvg.hu
Sőt, szerinte ezekben az időkben a fél ország arra készül, hogyan tud majd áramot, gázt vagy vizet lopni.
hvg.hu
A kongresszus szerint viszont pont az általuk korrupcióval gyanúsított Pedro Castillo követ el puccsot azzal, hogy szükségkormányt akar felállítani.
hvg.hu
Az egyik vádlott 3600 bejegyzést tett közzé az oldalon.
hvg.hu
Az eset, amelyről videót is közzétett az ügyészség, tavaly történt Keszthelyen.
hvg.hu
A nő a tárgyalások során állította: N. János nála volt a gyilkosság ideje alatt.
hvg.hu
Magyarbánhegyesen végzett az apjával és szúrt meg egy másik férfit a gyanúsított.
hvg.hu
A volt tartalékos szakaszvezető, aki Miskolcon rátámadt egy, a második trimeszterben lévő várandós nőre, hét év fegyházbüntetést is kaphat.
MTI
Ezúttal New Yorkban perelte be több nő is a komikust, ahol egy friss törvénynek hála az elévült nemi erőszak és zaklatási ügyek elkövetőit is bíróság elé lehet állítani.
hvg.hu
Samuel Batemant még augusztusban tartóztatták le, amikor valaki gyerekkezeket látott a lakókocsijának a rései között. A férfi 2019-ben prófétának kiáltotta ki magát.
MTI
Kihirdették az ítéletet Galambos Lajos áramlopási ügyében. Másodfokon súlyosbították az ítéletet.
hvg.hu
Egy 16 éves fiú és 20 éves társa kétmillió forintot akart kizsarolni egy férfitól.
hvg.hu
A rendőrök azonban gyorsan el tudták kapni őt.
hvg.hu
A kormánypárti politikus azt állította, hogy P. Máriát korábban már csalásért elítélték.
hvg.hu
A kutas 2,6 millió forintot bukott a trükközéssel.
MTI
A testvéreknek december 5-én veszett nyoma.
hvg.hu
A vádlott többször meg is verte a tiltakozni próbáló lányt. A 25 éves férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka miatt vádat emeltek.
hvg.hu
A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást.
hvg.hu