Rálőtt egy francia rendőr egy késsel hadonászó férfira egy párizsi pályaudvaron
A 44 éves férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, miután megfenyegette a volt feleségét és a gyerekeit, hogy megöli őket.
A 44 éves férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, miután megfenyegette a volt feleségét és a gyerekeit, hogy megöli őket.
MTI
A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta a két kokainnal kereskedő drogdílernek a letartóztatását.
HVG
Így cáfolná egy bulvárlap állítását.
HVG
Egy férfi találtak meg holtan, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.
HVG
Az ügyészség szerint az egyik díler fesztiválokon adott el kábítószert egy zenekarnak, a másik pedig beszerezte a cuccot.
HVG
Eltiltották minden olyan foglalkozástól, amely keretében kiskorúakkal kerülne kapcsolatba.
HVG
A humorista állítja: nem ítélkezik, szerinte a zenész drogügye „nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi”.
HVG
Egy év nyolc hónap szabadságvesztést indítványoz az ügyészség, ha az anya beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalásról.
HVG
Egy 21 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy zaklatta a Momentum politikusát, kezdeményezték a letartóztatását.
HVG
Az Igazság Órájának vendége volt Horváth László, ahol szóba került ByeAlex drogügye. A kormánybiztos szerint téves az a feltételezés, hogy ők küldték ki a rendőröket, hiszen már több mint 8000 eljárás indult március óta, és ezen „fennakadnak celebek is”, de visszautasította, hogy kormányellenes dalszövegek miatt kerülne bárki is célkeresztbe.
HVG
Csütörtök hajnalban kapott a rendőrség bejelentést, hogy egy holttest van a társasház egyik lakásában.
HVG
A bécsi ügyészség Magyarország kérésére elrendelte Gustav Klimt osztrák festő Afrikai herceg című képének lefoglalását – közölte szerda este a ZiB2 osztrák hírműsor. A művet Magyarországról vitték Ausztriába, ám ahogyan lapunk felderítette, az exportengedélyt a hatóság megtévesztésével szerezhették meg.
A rövid incidensről készült felvétel alapján úgy tűnik, hogy nagyjából húsz fekete ruhás, maszkos ember támadta meg a téren tartózkodókat. Két embert kórházban ápolnak.
HVG
A férfi hoteleket is hívogatott, hogy lenne-e lehetőség kisiskolás korú gyermekkel történő együttlétre.
HVG
Az ügyészség szerint a nő nem váltotta ki a gyermeke számára felírt tápszereket.
HVG
A sofőr, aki nemrég szabadult a börtönből, nem is vezethetett volna.
HVG
A botrányban érintett felhasználó azt követően fordult a rendőrséghez, hogy fenyegető leveleket kapott, miután az adatai nyilvánosságra kerültek.
HVG
A zenész úgy saccolja, kb. száz rendőrt mozgósítottak az ügyük miatt.
HVG
A rendőrség három embert állított elő kábítószer birtoklása miatt, míg két embert kereskedelem miatt vettek őrizetbe.
HVG