Több embert is letartóztattak a lengyel robbantásos szabotázsakció ügyében
A Varsó–Lublin vasútvonal felrobbantása ügyében elfogott emberek pontos számát egyelőre nem közölték, arra hivatkozva, hogy az ügy folyamatosan változik.
A Varsó–Lublin vasútvonal felrobbantása ügyében elfogott emberek pontos számát egyelőre nem közölték, arra hivatkozva, hogy az ügy folyamatosan változik.
HVG
A közösségi médiában több posztjában is utalt rá, hogy Donald Trump, JD Vance, Elon Musk vagy más konzervatív nézőpontú emberek elleni merényletre készül.
HVG
A Fenyő-gyilkosságban felbujtóként elítélt Gyárfás Tamás kérelmének elutasítását a Legfőbb Ügyészség kérte.
HVG
Egy áruházi parkolóban veszett össze egy másik férfival.
HVG
A négy bombából egy meghibásodott, egy Lengyelországban, egy Németországban, egy pedig az Egyesült Királyságban robbant fel.
HVG
HVG
MTI
Legkorábban négy év múlva szabadulhat.
HVG
A mentelmi bizottság után az Országgyűlés plenáris ülésének kormánypárti képviselői is elutasították az ellenzéki politikus fellebbezését a „nem engedélyezett képi szemléltetés” miatt kiszabott házelnöki büntetéssel szemben.
HVG
A szabotőrök a kormányfő beszámolója szerint egy a sínekre kapcsolt fémeszközzel próbáltak kisiklatni egy vonatot.
HVG
Sportot űztek a nagyipari kamu számlázásból.
HVG
T. Tibor sokáig meghatározó figurája volt a veszprémi éjszakai életnek, és ismerőse volt az áprilisban eredetileg uzsorázás miatt őrizetbe vett Veszprémi Jimmynek is.
HVG
A férfira, aki a vád szerint két kiskorú gyerekkel végzett szexuális cselekményt, az ügyészség 12 év fegyházbüntetést kért arra az esetre, ha beismeri a tettét, és lemond a tárgyalásról.
HVG
Fegyvereket, lőszert, műholdas helyzetmeghatározó készülékeket, drogokat és csempészcigit foglaltak le.
MTI
A szülők ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
HVG
Nem biztos, hogy ételmérgezés történt, ugyanabból a szállodából kórházba vittek újabb két turistát.
HVG
A Szélsőközép szervereit az elmúlt tíz napban folyamatosan támadták.
HVG
Vazed Haszina hatalmát diáklázadások döntötték meg tavaly nyáron. Az ügyészek szerint a tiltakozások idején közvetlen parancsot adott halálos erőszak alkalmazására.
MTI
A gyanú szerint egy huszonéves férfi késelte meg a fiatal nőt, akinek középkorú rokona súlyosan megsérült, őt kórházban ápolják.
HVG
Az áruházi kamerák képeit osztották meg.
HVG
A két férfi 48 méternyi rézkábelt lopott el egy vasúti átjáróból.
HVG
A hatóságok úgy ítélték meg, hogy a 20 napos elzárás nem elegendő, mert a gyerek a lelki megrázkódtatáson kívül olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, amelyek nyomai egész életében végigkísérik.
HVG