Nicolas Sarkozy máris könyvet írt a húsz börtönben töltött napjáról
Az egykori francia elnök 20 napot töltött rácsok mögött, ügyvédje korábban közölte, hogy már az első napját is írással töltötte.
Az egykori francia elnök 20 napot töltött rácsok mögött, ügyvédje korábban közölte, hogy már az első napját is írással töltötte.
HVG
Az egyik elhagyott telephelyen tárolt kocsik könnyű prédát jelentettek.
HVG
A férfi az élettársára akarta ráhívni a rendőrséget, magára sikerült.
HVG
Az első számú bűnelkövetők akár 25 év börtönt is kaphatnak.
HVG
Egyelőre a rablóbandának és 70 millió rúpiának nincs nyoma.
HVG
A pénzt követelő két férfi mellett gyanúsítottként hallgatták ki a megtámadott társaság egyik tagját is.
HVG
120 millió dollárnyi, Malajziából érkezett támogatást csatornázott be Barack Obama újraválasztási kampányába.
HVG
Vittek némi árut is a kocsikkal együtt.
HVG
Merkely Béla, az intézmény rektora még októberben tett feljelentést.
HVG
Felvette a térfigyelő kamera, ahogy elszívott egy cigit, majd levizelt egy falat.
HVG
Egy fakaróval verte agyon a 17 éves fiút, a ruháit eladta, és kábítószert vett belőle.
HVG
Tíz hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság a férfit, aki halálra rúgta a nyulat.
HVG
Először csak beszólogattak a nagykövetnek, aztán már meg is akarták ütni.
HVG
A fiút mindketten megütötték, miután nem adta önként a pénzét.
HVG
A rendőrök öt kábítószert és több mint kétmillió forintot foglaltak le.
HVG
Húszezer eurót zsákmányoltak az összevert, megfenyegetett áldozatuktól, aztán visszavitték oda, ahonnan elvitték.
HVG
Egyszer videóra vette, hogy az egyik általa kihasznált nő egy fára mászik fel, hogy elmeneküljön előle.
HVG
Egy VII. kerületi szórakozóhelyre akart bemenni a turista.
HVG
A független országgyűlési képviselő autójának augusztusban hajtott neki a hatvanpusztai Orbán-birtok egyik őre, a hatóság szerint véletlenül.
HVG