Letartóztattak egy brit önkormányzati képviselőt, mert éveken át elkábította és megerőszakolta a volt feleségét

Philip Young mellett öt másik férfit is azzal vádolnak, hogy részt vettek a bűncselekményekben.

  • HVG

Azzal vádolnak egy volt brit konzervatív önkormányzati képviselőt, hogy 13 éven keresztül bedrogozta és megerőszakolta a volt feleségét – írja a Guardian. A 49 éves Philip Youngot és öt másik férfit több mint 60 nemi erőszakkal és szexuális bűncselekmény elkövetésével vádolják.

A politikus vádpontjai között az is szerepel, hogy pedofil felvételek is voltak a birtokában. Youngot letartóztatták és várhatóan január 23-án kell bíróság elé állnia.

Philip Young 2007 és 2010 között Swindonban volt önkormányzati képviselő a városi tanácsban.

Az ügy számos hasonlóságot mutat a Dominique Pélicot által elkövetett szörnyűségekkel, de pár napja Németországban is börtönbüntetésre ítéltek egy 61 éves férfit, aki éveken át videóra vette, ahogyan elkábított feleségét bántalmazza szexuálisan.

Bűnösnek találtak egy német férfit, aki rendszeresen megerőszakolta öntudatlan feleségét

A 61 éves férfi felvételeket is készített a szexuális erőszakról, ezeket pedig az interneten is megosztotta.

(Fotó: Afp/dpa/Frank Hoermann, a kép illusztráció)

Hozzászólások