Akár Budapesten is tárgyalna az oroszokkal az ukrán elnök
Az oroszok Fehéroroszországot ajánlották, de Zelenszkij nem hajlandó ott tárgyalni, ahonnan rakétákkal támadták Ukrajnát.
Az oroszok Fehéroroszországot ajánlották, de Zelenszkij nem hajlandó ott tárgyalni, ahonnan rakétákkal támadták Ukrajnát.
Az orosz elnök szóvivőjét az ukrán elnöki hivatal vezetője cáfolta, és kijelentette: nem zárkóznak el a tárgyalásoktól, de semmilyen ultimátumot nem fogadnak el.
A külügyminiszter azt mondta, a felek nem zárkóztak el.
A német kancellár még a szeptemberi németországi választások előtt sort kerítene az kelet-ukrajnai békéről szóló megbeszélésekre.
A tálibok tárgyalásokat kezdtek a volt afgán hatalom képviselőivel a hazatérésről és a kormányalakításról. Szándékaik komolyságát 145 afgán kommandós szabadon bocsátásával jelezték. Közben pedig orosz közvetítéssel is megüzenték, hogy békés rendezésben érdekeltek.
Először 2019-ben ültek tárgyalóasztalhoz a semleges területként választott Szerbiában, majd még kétszer.
A tűzszünettel párhuzamosan béketárgyalások is kezdődnek a kormány és a szeparatisták között.
Az utolsó pillanatban, a szaúdi légicsapásokra hivatkozva nem mentek el a huszi felkelők a Kuvaitba meghirdetett találkozóra.
A francia külügyminiszter szerint "sürgős elindítani egy valódi politikai folyamatot, s ez lesz a genfi tárgyalások középpontjában". Amerikai kollégája, John Kerry a humanitárius segélyek célbajuttatásának fontosságát hangsúlyozta.
A tálibokkal való béketárgyalások felújításával kapcsolatban folytatott megbeszélést Kaulban Asraf Gáni afgán elnök és a pakisztáni hadsereg főparancsnoka, Rahíl Saríf vasárnap, a két ország közti közelmúltbeli közeledés legfrissebb jeleként.
A kolumbiai elnök és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) baloldali gerillaszervezet vezetője egyetértésre jutott a 220 ezer halálos áldozatot követelő, fél évszázada zajló fegyveres konfliktus idején történt jogsértések kivizsgálásáról, a bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásáról és az áldozatok kárpótlásáról.
Érdemi eredmény nélkül értek véget pénteken a jemeni konfliktus rendezésére összehívott genfi egyeztetések – közölte a nemzetközileg elismert jemeni kormány külügyminisztere. "A húszi delegáció sajnos nem tette lehetővé, hogy valódi előrelépést érjünk el, ahogyan vártuk" – fogalmazott Rijád Jászín, a békatárgyalásokat ugyanakkor nem nevezte kudarcnak.
Újrakezdődtek pénteken a hét hónappal ezelőtt félbeszakadt béketárgyalások a ciprusi görög és török vezetők között. Ciprust 1974-ben egy görög puccskísérletet követő török invázió szakította ketté.
Navaz Sarif pakisztáni elnök támogatásáról biztosította szombaton afgán kollégájának azt az igyekezetét, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse a tálib lázadókat, ragaszkodott hozzá ugyanakkor, hogy a tárgyalásokat Afganisztán maga irányítsa.
Az orosz és az ukrán delegáció hétfőn délelőtt 10 órakor kezdett tárgyalni egymással.
A miniszterelnök szerint mindent megtett, ami emberileg lehetséges, Márki-Zay Péter szerint viszont Orbán Viktor eleve nem a békéről ment tárgyalni Moszkvába.
A szívrohamot nem élte túl Dzsamáleddín Omar, aki a kormány és a lázadó fegyveres csoportok közötti béketárgyalásokon vett részt.
És a rezsim vezetése szerint mindez Dél-Korea "hibájából" történik.
2011 tavaszán békés tiltakozásokkal kezdődött minden, aztán véres polgárháború lett belőle. 250 ezren haltak meg és 11 millióan váltak földönfutóvá Szíriában. Most Genfben megpróbálják diplomáciai úton megoldani a konfliktust.
Palesztin források szerint a két delegáció kemény szavakkal illette egymást, majd a megbeszélések tizenhatodik fordulójában anélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől, hogy szó esett volna az előzőleg meghatározott napirendi pontokról.