Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
És a rezsim vezetése szerint mindez Dél-Korea "hibájából" történik.
Nem folytja a Dél-Koreával való béketárgyalásokat az észak-koreai vezetés, ami a rezsim meglátása szerint csakis dél tetteinek köszönhető.
A BBC azt írja, a kommunista Észak-Koreát főleg azt húzta fel, hogy a dél-koreai elnök, Mun Dzsein észak és dél újraegyesüléséről beszélt, amely a politikus szerint 2045-re megvalósul, ezzel együtt pedig a nukeáris fegyverek is eltűnnek.
A kommunista észak azonban annyira nem hajlandó felhagyni rakétakísérleteivel, hogy rövid idő után péntek reggel újabb tölteteket lőttek ki.
Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint a két, eddig azonosítatlan típusú fegyvert a keleti tengerpart térségéből indították útnak a Japán (Keleti)-tenger irányában. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen magasságban és mekkora távolságra repültek, csak azt, hogy a tengerbe csapódtak be. "Fegyveres erőink figyelemmel követik a helyzetet, és készenlétben állnak" – jelentette a dél-koreai vezérkar.
Észak-Korea az elmúlt hetekben több kísérletet is végrehajtott rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal, legutóbb múlt szombaton. Megfigyelők szerint a rezsim nyomást akar ezzel gyakorolni az Egyesült Államokra, amely Dél-Koreával közösen hadgyakorlatra készül a hónap második felében.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.