Elítélték az emberi vesékkel kereskedő kínaiakat
Először ítéltek el szervkereskedőket Kínában, ahol jutányos áron lehetett új veséhez jutni. A 16 tagú banda tagjait 2-5 éves börtönbüntetésre ítélte a bíróság Santung tartomány fővárosában.
Először ítéltek el szervkereskedőket Kínában, ahol jutányos áron lehetett új veséhez jutni. A 16 tagú banda tagjait 2-5 éves börtönbüntetésre ítélte a bíróság Santung tartomány fővárosában.
Bányászokkal verette szét az ellene tüntetőket, az eredmény négy halott, 1300 sebesült.
Előzetesben kell megvárnia, hogy a bíróság döntsön a házi őrizetről.
Az egyik budapesti villamoson molesztált egy 12 éves fiút, most gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit.
A fideszes EP-képviselő azt üzeni az Ahmed H. ítéletét túlzónak tartó amerikai külügynek, hogy "a magyar Büntető törvénykönyv nem telefon, nem beszélünk bele".
A bírósági rendszert nevezte az egyik legsikeresebb államszervezeti ágazatnak Handó Tünde, aki Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökeként kedden ismertette 2015-ös beszámolóját.
A Bors beszámolója szerint a Szomszédok Vágási Ferijeként híressé vált színházigazgató rosszul viselte az újságírók jelenlétét kedd reggel a Budaörsi Járásbíróságon.
Másodfokon, jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól a 2013. szeptemberi tüntetésen történtek ügyében. Az ítélet indoklása szerint az Orbán-szobor fejét Dopeman egy olyan demonstráción rúgta meg, amelynek "célja az Orbán-rendszer elleni tiltakozás volt", így az akció nem lépte túl a véleménynyilvánítás határát. Ezt a jogot korlátozni még a köznyugalom érdekében sem érdemes.
A bíróság szerint nem bizonyítható, hogy Bielek Péter meg tudta volna ítélni, hogy túlárazták a közbeszerzést.
Az európai bíróság ítélete szerint a NAV jogsértően tagadja meg az áfa-levonást azoktól az adózóktól, akik nem tudhatták, hogy a láncban őt megelőző szereplők adókijátszásban vettek részt.
Elítélte az Index újságíróját a Győri Járásbíróság a hatóság félrevezetése és közokirat-hamisítás miatt. Nyilas Gergely tavaly nyáron migránsnak adta ki magát, hogy bejuthasson valamelyik menekülttáborba.
Alkotmányos, politikai és gazdasági válság sem zárható ki Nagy-Britanniában, miután egy bíróság kimondta: a parlament jóváhagyása nélkül nem indítványozhatja a kormány a kilépést az EU-ból.
A bíróság szerint ugyanis fennállt annak a veszélye, hogy befolyásolni akarná a tanúkat az eljárás alatt.
Rendőrök gyűrűjében hozták ki a Budai Központi Kerületi Bíróság tárgyalóterméből a Teréz körúti robbantással gyanúsított fiatal férfit, akinek pénteken elrendelték az előzetes letartóztatását. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője szerint a szerdán elfogott gyanúsított a bíróság előtt sem tett vallomást, meg sem szólalt.
A három német tizenéves Siófokon vert meg és rabolt ki egy részeg magyar férfit.
A másodfokú bíróság szerint nem lehet figyelembe venni a beismerő vallomást, amelyet a nő tett, mert nem volt jelen a védőügyvéd - pedig a kislány életveszélyes sérüléseken szenvedett. Az ügy a Kúriára kerül.
Bíróság elé kell állnia Spanyolországban Neymarnak, az FC Barcelona brazil labdarúgójának.
Korrupció és kevésbé független bíráskodás, jól megkapjuk a magunkét a friss jóléti felmérésben.
A brókercég vezetője arról beszélt a bíróságon, hogy nem a törvényes eljárás szerint zajlik a perük.
Első fokon a bíróság Schiffer András javára ítélt Andy Vajnával szemben.