#börtön


Nem igaz, hogy aki börtönben volt, tahó

"Nagyon sok minden történik most Magyarországon, amiről érdemes és kell forgatni" – mondja Gerő Marcell, a külföldön és itthon is elismert Káin gyermekei című film rendezője. A film három börtönviselt férfi sorsát tárja fel, gyerekkoruktól egészen a jelenig, de a rendező szerint a sorskövetésen túl a film a társadalmunkról, családról, a gyerekeinkkel szembeni felelősségről is szól. A Káin gyermekei nemrég a Filmkritikusok díját is elnyerte, február 12-től a hazai mozikban is bemutatják. A rendezővel beszélgettünk.

Bicsérdi Ádám





Új, legalább 500 fős börtönhöz keres helyszínt a kormány

Önkormányzati tulajdonú és térítésmentesen felajánlott, minimum négyhektáros beépítésre szánt területet keres a Belügyminisztérium egy minimum ötszáz fős börtönberuházás végrehajtásához - írta a napi.hu. Az új börtönbe 2018-2019-től küldhetik az elítélteket.

hvg.hu

Kiengedték a börtönből Mubarak fiait

Elhagyták a börtönt hétfőn Hoszni Mubarak fiai. A négy éve fogva tartott Gamál és Aláa Mubarak szabadon engedéséről még múlt csütörtökön döntött a bíróság, de a hatóságok állítólag túl kockázatosnak ítélték meg a fivérek szabadlábra helyezését a forradalmi évforduló előtt.

MTI

„A börtön a földi pokol egyik bugyra”

Ha bekerülsz, áldozat leszel vagy elkövető, az erőszakból kimaradni szinte lehetetlen. A börtönben töltött évek örökre nyomot hagynak: a fizikai környezet durvasága és a folyamatos agresszió megtöri az embert. Fliegauf Gergely kriminológus, a Börtönblog szerzője nem igazán tudja cáfolni Michel Foucault-t, aki szerint amíg léteznek olyan intézmények, mint börtön és elmegyógyintézet, ne várjunk el semmi jót az emberi társadalomtól.

Mizsur András

Megerőszakolták a foglyokat egy ukrán büntetőtáborban

Súlyos kínzásokra és túlkapásokra derített fényt az Európai Tanács kínzás elleni bizottságának jelentése az ukrán börtönökről. A visszaélésekben különösen a már feloszlatott Berkut tagjai jártak élen. A harkivi büntetőtáborokban tett rajtaütésszerű látogatásán a bizottság küldöttsége még elborzasztóbb jelenségek nyomára bukkant.

MTI

„A kakukktojások rosszul járnak” – Erőszak a börtönben

A beavatáson túl kell esni. Aki szexuális bűncselekmény miatt kerül be, az különösen kemény tortúra elé néz. Panaszkodni nem érdemes. Igaz, mióta sok mindennel próbálják lekötni a rabok figyelmét, az elítéltek is lehiggadtak – mondta a hvg.hu-nak egy egykori elítélt, aki több korszakot is végigélve 18 évet töltött el a szegedi Csillag börtönben. A büntetés-végrehajtási intézet egyik szakpszichológusa szerint a fiatalok között még kíméletlenebbül működnek a hatalmi viszonyok, mint az idősebbeknél.

Mizsur András
  • Mizsur András
  • Szlavkovits Rita

Lecsukják két évre Virginia volt kormányzóját

Két év börtönre ítélte az amerikai szövetségi bíróság kedden korrupció miatt Bob McDonnell volt virginiai kormányzót, akiben korábban párttársai a republikánusok emelkedő csillagát és lehetséges alelnökjelöltjét látták.

MTI

Tumultus a vatikáni börtönben

Rekordszámú foglyot őriznek Vatikánvárosban: a pápai állam területén három személy vár a vatikáni bíróság ítéletére, közöttük egy olasz vállalkozó, aki a Szent Péter bazilika kupoláján tüntetett egy európai uniós szabályozás ellen. Tavaly szeptemberig üresen állt a vatikáni börtön. Azóta négy ember is megfordult a pápai csendőrség fogdáiban.

MTI


Durván túladagolhatta a nyugtatót a hummeres gázoló

Százszoros gyógyszeradag lehetett az osztrák férfi vérében, aki 2012. október 11-én halálra gázolt Hummer terepjárójával egy rendőrt Apátfalván. Az első fokon 15 év fegyházra ítélt férfi a gázolás évfordulójára időzítette öngyilkosságát – írta szerdai számában a Délmagyarország.

MTI

Emberarcú tényleges életfogytiglan?

Negyven év után kerülhet feltételesen szabadlábra egy ténylegesen életfogytig tartó büntetésre ítélt ember – a strasbourgi bíróság ítélete miatti lazítás azonban a lényegen keveset változtat.

hvg.hu