#bűncselekmény








A háborút bíráló kevés orosz cég egyike a Lukoil, amelynek elnöke
 

A háborút bíráló kevés orosz cég egyike a Lukoil, amelynek elnöke "lezuhant az ötödikről"

Kiesett az egyik moszkvai elitkórház ötödik emeleti ablakából és szörnyethalt Ravil Maganov, a legnagyobb orosz olajipari magáncég, a Lukoil igazgatótanácsi elnöke. Az orosz állami sajtó öngyilkosságról ír, ám ezt nem érdemes készpénznek venni, hiszen az év eleje óta már legalább nyolc olyan vezető orosz üzletember halt meg furcsa körülmények között, aki a gáz- illetve az olajiparban tevékenykedett.






Egy éve nyomoznak az eddigi legsúlyosabb madármérgezés elkövetője után
 

Egy éve nyomoznak az eddigi legsúlyosabb madármérgezés elkövetője után

Tavaly nyáron történt minden idők legnagyobb szándékos madármérgezése, ami ügyében még mindig gyűjtik az információkat a nyomozók. Azóta az Országgyűlés szigorította a törvényt, idénre vissza is esett a mérgezéses esetek száma. A turain kívül négy hasonló ügyben zajlik még nyomozás. Utoljára hat éve ítéltek el valakit emiatt.

hvg.hu hvg.hu