Lövöldözött egy férfi Zalaegerszeg belvárosában
Szerencsére senki sem sérült meg.
Az angyalföldi késes gyilkos ügyvédje szerint védence udvarias, halk szavú, aki 12 osztályos katolikus gimnáziumba járt, szerette a sportot, a teniszt versenyszerűen űzte.
Egy Romániából származó páros vert agyon egy idős nőt 1993-ban. 2023-ban tudták csak őket bíróság elé állítani.
1005 ilyen eset volt, ez pedig egy aktivista szerint nagyon aggasztó.
Az egyik gyerek súlyosan megsérült.
A debreceni középiskolás lányok egy fiún vesztek össze, féltékenység miatt történt a késelés.
Engedély és orvosi papírok nélkül végzett prostitúciós tevékenységet, majd testvére adatait diktálta be az a nő, akit a 3-as út mellett, Kápolna külterületén ért tetten a rendőr.
Másfél év – felfüggesztett – börtönbüntetést ért, hogy a szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint bevágott a miniszterelnök konvojába, és üldözni kezdte. Szabó korábban ordibált már Orbán háza előtt, elállta Pintér Sándor útját is, szervezett gazdatüntetést, és belógott egy V4-csúcsra.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik 2022 februárjában, egy józsefvárosi lakásban közös italozást követően, pénzt követeltek a házigazdától, akit ezután az egyikük olyan brutális módon bántalmazott, hogy a férfi nem sokkal később a helyszínen életét vesztette. A támadó a lakásban élő nőt is bántalmazta, és megpróbálta megerőszakolni. Ezután elvették az értékeiket, megsütöttek egy-két kolbászt a konyhában, majd taxival egy munkásszállóra mentek. A rendőrök órákon belül megtalálták őket, valószínűleg nagyon sokáig nem jönnek ki a börtönből.
Az ügy részleteiről sem a szakszervezet, sem az Audi, sem a rendőrség nem árult el részleteket.
Súlyos vádak sorakoznak abban a rendőrségi feljelentésben, amelyet a Manchester United brazil szélsője, Antony ellen tett a játékos volt barátnője, Gabriela Cavallin. A jegyzőkönyvben fizikai erőszak, testi sértés és halálos fenyegetés is szerepel.
Minden jel arra mutat, hogy a zsákok egy ügyfélszolgálat eltűnt munkatársait rejtik, de az nem derült ki, hogyan és miért haltak meg.
A nő nem gondolta, hogy komoly kárt okoz.
A portugál férfi a saját lakása lépcsőházában fojtogatta a nőt, a rendőrség szerint „a személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei nem álltak fent”.
Külföldi szervereken működtetett oldalakon reklámoznak Magyarországon nem engedélyezett gyógyszereket.
A tizenéves fiatalok egy éjszaka alatt négy embert támadtak meg, az egyik áldozatnak eltört a karja.
A nő egy szót sem beszélt angolul, amikor a hatóságok megtalálták, egy fordító alkalmazás segítségével kommunikáltak vele.
Magyarország bűnüldöző szervei legyenek segítségére az ukrán hatóságoknak az ukrajnai gyermekek erőszakos deportálására vonatkozó bizonyítékok összegyűjtésében – szólította fel a magyar kormányt az ellenzéki párt.
A Harvard Medical School volt hullaházvezetője, felesége és három másik személy ellen vádat emeltek emberi testrészek ellopása és értékesítése miatt – írja a SkyNews.
Spanyol rendőrök fogták el azt a magyar drogtermesztőt, aki ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A férfi Spanyolországban sem tétlenkedett, több mint mint 1100 kifejlett tőből álló marihuánaültetvényt találtak az ottani házában.