Paprikasprayvel akarta megoldani a közlekedési konfliktust egy taxisofőr
Az ügyészség fegyházbüntetést kért a férfira.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért a férfira.
A vonatozni vágyó férfit a rendőrök még a Keleti pályaudvaron elfogták.
A Tapolcai Rendőrkapitányság egy badacsonytomaji lakos ellen folytatott büntetőeljárást.
Letöltendő börtönt kapott az a férfi, aki három férfit is megütött másfél hete az Örs vezér téren. Az egyiknek az orrát törte, másikra a kávéját borította és fel is pofozta, majd egy harmadik embert is felpofozott.
A buszsofőr az arcán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Egy ember meghalt, és legalább öten életveszélyben vannak, miután egy örmény származású 29 éves német férfi a tömegbe hajtott autójával Berlin egyik bevásárlóutcáján. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy baleset történt-e, vagy szándékosság áll az eset mögött, ami egyébként nem messze a 2016-os karácsonyi terrortámadás helyszínétől történt. A Deutsche Welle videója a helyszínről.
Megkezdődtek a vádbeszédek a 2015. november 13-i, 132 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat gyanúsítottjainak, a támadást végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagjának, Salah Abdeslamnak és 19 társának kilenc hónapja tartó perében a párizsi különleges esküdtszéken.
Ok nélkül kötött beléjük az utcán egy négytagú, részeg társaság.
A fejleményről Hadházy Ákos számolt be. A már 7 éve tartó nyomozást ismét meghosszabbította az ügyészség.
A tankerület azonnal felmondta a tanár óraadói megbízását.
Az elkövetőnél a rendőrök több kést is találtak.
Csak annyiban biztos a városvezetés, hogy több rejtett megfigyelő eszköz nincs a városházán.
Tizenhatra nőtt az igazságügyi tárca volt miniszterhelyettesét és a Magyar Végrehajtói Kar elnökét érintő, csaknem 900 millió forintos korrupciós ügy gyanúsítottjainak száma – tudta meg a hvg.hu. A letartóztatásban lévő két ember egyike Schadl György, míg Völner Pál szabadlábon védekezik.
Akopjan Nikogosz mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság.
A püspökladányi férfi több százezer forintot költött a hamis okmányra, de lebukott vele.
A két elkövető még 2020 nyarán tört be egy helyi idős férfihez, akit aztán a jelek szerint halálra kínoztak a vagyonáért. Harmadik társuk az utcáról őrködött.
Az aranyérmes Simone Biles, és tornásztársai több, mint egymilliárd dolláros (8365 milliárd forint) kártérítésre perelik az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) a szexuális zaklatással vádolt Larry Nassar ügyében, amiért a bűnüldözési hatóság nem vetett véget az amerikai országos tornászcsapat sportorvosa ténykedésének, amikor az első bejelentéseket kapták bűncselekményeiről - közölték szerdán a tornászok ügyvédjei.
Egy 66 éves brit férfit 15 év börtönbüntetésre ítéltek Irakban, miután bűnösnek találták régiségek lopásában, miközben régészeti túrán vett részt az országban - közölte a CNN a férfi ügyvédjére hivatkozva.
Vádat emeltek egy pénzügyőr ellen, az ügyészség szerint a férfi az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál dolgozó ismerősét próbálta volna megvesztegetni, ő mindent tagad.
Az ügyben érintett férfi ellen két eljárás is zajlik.