Eljárás indul az autós ellen, aki kiszállt a kocsijából és fellökött egy biciklis futárt
Egy videó alapján gyorsan elkapták.
Egy videó alapján gyorsan elkapták.
Schadl György viszont még biztosan nem.
A debreceni rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt nyomoznak a drogdíler ellen.
Kétszázötvenezer forintot fizetett a vezetői engedélyért, amit jó ideig használt.
Áruba bocsátották a szexuális bűnözőként elítélt üzletember, Jeffrey Epstein karibi magánszigeteit. A szigetek ára 125 millió dollár, azaz megközelítőleg 42,7 milliárd forint.
A számlagyár központi figurája a nyomozati anyagok szerint Fuzik Zsolt, a BKV egykori informatikai igazgatója volt, aki Nagymester fedőnéven futott a történetben.
Az állítást egy stábtag is megerősítette. Wood azt szeretné, ha a videoklip, amelyben az erőszak látható, lekerülne a Youtube-ról; a videószolgáltató is reagált az ügyre.
A DK szombathelyi jelöltje lapunknak azt mondta: tőlünk értesült a bíróság döntéséről.
Az adóhatóság a rendőrséggel együttműködve csapott le Győr-Moson-Sopron megyében a kábítószert is terítő bűnszervezetre.
Nem volt szerencsés születésnapi estéje Paul Pogbának: a Manchester Uniteddel kiesett a Bajnokok Ligájából úgy, hogy csak csereként állhatott be, majd amikor hazament, kiderült, hogy kirabolták.
A szájmaszkos csalók 200 ezer maszk leszállítását ígérték, de csak 72 ezret hoztak.
A zuglói rendőrök jogtalan elsajátítás miatt nyomoznak.
Sűrű volt a vasárnap a határátkelőn.
A férfi bicskával szúrt a nők felé, azt kiabálta nekik, hogy elvágja a torkukat, ha leszállnak a villamosról.
Egy teljes irodaházi szervezetet építettek fel. 64 ember ellen emeltek vádat.
Eredetileg felnit akart lopni, de nem sikerült, utána váltott volna autólopásra, de az sem sikerült. A nyomozók őrizetbe vették.
Egy szír pénzváltó harminc évvel ezelőtti megölése ügyében 12 év fegyházat szabott ki a Fővárosi Törvényszék – tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Fél év alatt 14 alkalommal követett el bűncselekményt az a két férfi, aki ellen most vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség.
Egy újbudai intézménybe jelentkezett dolgozni, még a rezüméjét is leadta a lopás előtt.
Gondatlanságból elkövetett emberölés a gyanú.