Babakötvénnyel házaló csalókra figyelmeztet az államkincstár
A MÁK arra hívta fel a figyelmet, hogy ők nem bíztak meg senkit azzal, hogy terjesszék a kötvényeiket.
A MÁK arra hívta fel a figyelmet, hogy ők nem bíztak meg senkit azzal, hogy terjesszék a kötvényeiket.
A két 16 éves tinédzser és 27 éves társuk az elhaladó autókban akart kárt tenni.
A rendőrség hétfő délelőtt terrortámadásnak minősítette az esetet.
A legfelsőbb döntéshozó szerv dönti el, hogy a volt jobbikos EP-képviselő kém, vagy sem.
Vizoviczki két emberét hiába mentették fel jogerősen, az egyik tanú vallomása alapján most perújítást rendeltek el.
A 29 éves férfi 110 képet és 37 videót zsarolt ki a kislányból.
Jogszerűen vagy jogszerűtlenül, de az elmúlt tizenegy évben folyamatosan ellenőrizték, az élete nyitott könyv, ezért mulatságosnak tartja, hogy a Pegasust is bevetették ellene – mondta a hvg360-nak adott interjúban Laborc Sándor egykori hírszerző és kémelhárító, aki 2007 és 2009 között az Alkotmányvédelmi Hivatal jogelődjét, a Nemzetbiztonsági Hivatalt vezette. Laborc szerint csak azért, mert egy miniszter engedélyez egy titkos megfigyelést, az még nem lesz feltétlen jogszerű, a szolgálatoknál pedig akad olyan „kiskapu”, amit ki lehet használni, hogy akár az engedélyezőt is megtévesszék. De nem csak a Pegasusról kérdeztük az egykori titkosszolgát, aki az „Ovi-Bajusz” dossziéról, valamint az alvilág és a rendőrségi vezetők közötti hídemberek létezéséről is beszélt.
Kétszer tört be a tolvaj, szinte minden értéket magával vitt.
Egy férfi a Radnóti Miklós utcánál próbálta megszerezni egy nő nyakláncát, üres kézzel elfutott, de a körúton elkapták.
A gyanú szerint 19 éves élettársa segítségével egy 39 éves ceglédi férfi prostituáltként dolgoztatott egy kiskorú lányt. A férfit letartóztatták, élettársa szabadlábon védekezik.
Egy korábbi autótolvaj lakásához mentek a rendőrök 2020 nyarán, amikor látták, hogy a férfi életveszélyes állapotban van. H. Dominik azt állította, hogy motorbalesete volt, később azonban már azt, hogy elrabolták, brutálisan összeverték, húszmillió forintot követeltek tőle. A kilencvenes évek brutalitását idéző eset vádlottjai tagadnak, kétségbe vonva a vádakat, de szembesítésre a bíróságon nem lesz már lehetőség, mivel a sértett nemrég betegségben meghalt.
Mintegy 3 kilogramm, részben kutyaház alatt rejtegetett kannabisz termesztőjét fogták el Gödön - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A fiatal támadók előbb leszólították, aztán megtámadták áldozatukat.
Az is kiderült, hogy egy másik megyében is körözik.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben nyomozást rendelt el.
Felfüggesztett fogházbüntetést kaphatnak.
Az Alkotmánybíróság visszautasította Bene Krisztián utolsó panaszát is, így a férfi marad a börtönben.
A férfi éppen tiltott szert adott el, amikor elkapták a rendőrök.
A férfi naponta 3-400 eurót követelt a prostitúcióra kényszerített lánytól, gyakran meg is verte.