Alig kezdődött el az Oktoberfest, már volt hullámvasút-baleset, és söröskorsóval verekedés is
Egy 46 éves nőt vágtak fejbe úgy egy kerámia söröskorsóval, hogy az eltört, a nőnek pedig egy 7 centis vágás keletkezett a fején.
Egy 46 éves nőt vágtak fejbe úgy egy kerámia söröskorsóval, hogy az eltört, a nőnek pedig egy 7 centis vágás keletkezett a fején.
Lopási ügyén túl most már fogolyszökés miatt is felelnie kell.
Orvosi segítségre szorulhat a férfi, akit napok óta nem ér el családja.
A férfit elfogták, letartóztatásáról várhatóan vasárnap döntenek.
Nagy János tagadja a vádakat. Az ellene folyó büntetőeljárásban most saját lehallgatott telefonbeszélgetéseit játszották le.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta meredeken megnőtt a hazaárulási ügyek száma Oroszországban.
A bíróság súlyosbító körülményként ítélte meg, hogy hasonló bűncselekmények nemcsak a vármegyében, hanem országosan is egyre gyakrabban fordulnak elő.
A lopott olasz luxusautó után ugyanis befutott egy ritka BMW is. A két autó értéke közel 80 millió forint.
A két vagyonkezelő nem tudott elszámolni a felvett uniós és hazai támogatásokkal.
A dohányáru összértéke 6,2 millió forint.
Ha el akarták kerülni a nyilvánosságot, súlyos összegekért megtehették. A rendőrség vesztegetés miatt nyomoz.
A focistákat egyelőre nem nevezték meg.
A budai ingatlan kertjét ellepték a rendőrök.
Mindannyian török és kurd származásúak.
A férfi a pilótáknak pillanatnyi látásvesztést és szemkáprázást okozott.
A rendőrség kezdeményezte a férfi letartóztatását.
A kutya kiszagolta a határon.
A férfi falunapon ismerte fel az ellene többször intézkedő rendőrt, és megpróbálta megbosszulni a bírságokat.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A rendőrségi vizsgálat során kiderült, az illető fia nem is ült börtönben.