Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ha el akarták kerülni a nyilvánosságot, súlyos összegekért megtehették. A rendőrség vesztegetés miatt nyomoz.
Vesztegetés miatt rendelt el nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya, az ügyben egy nagykanizsai főorvost, két budapesti társát és további négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként – írta a police.hu.
A megalapozott gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa magánbetegei számára a pszichiátria VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést olyan embereknek, akik el akarták kerülni a nyilvánosságot. A kezelésért cserébe jelentős összegeket kért.
A betegek két budapesti személy közvetítésével jutottak hozzá az ellátáshoz, amiért több százezer forintot fizettek. Ezután a páciensek elhelyezését és kezelését már a 62 éves osztályvezető végezte.
Az előre meghatározott összegeket az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte annak továbbítását.
A rendőrök összehangolt akció keretében a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen több helyszínen tartottak kutatást a gyanúsítottaknál, ahonnét iratokat, telefonokat, számítástechnikai eszközöket és 22 millió forint készpénzt foglaltak le.
Azoknak, akik fizettek az ellátásért, vesztegetés bűntett elkövetése miatt kell felelniük és szabadlábon védekezhetnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.