Elsült a keze a fenyegetőző behajtónak, vádat emeltek ellene
A vádlott kétmillió forintot akart behajtani a sértetten.
A vádlott kétmillió forintot akart behajtani a sértetten.
Nem is bilincselték meg, és a rendőrségi iratokban nincs szó arról, hogy rokoni kapcsolataival fenyegetőzött volna – állítja ügyvédje útján Habony Árpád rokona, akit ittassága miatt penderítettek ki a Sziget Fesztiválról, majd rendőrök intézkedtek vele szemben. Az intézkedés jogszerűségét vitatja, jogi lépéseket tett.
A lövöldözővel a kiérkező rendőrök végeztek.
A férfi nem vizsgáltatta be a gombát gombaszakértővel.
A rendőrök emberölés kísérlete miatt hallgatták ki a férfit, aki bevallotta bűnösségét.
A szexista tartalmairól elhíresült influenszert többek között emberkereskedelemmel és szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolják Romániában.
Némethyová Ivett a Blikk információi szerint befektetői pénzekkel nem tudott elszámolni.
A menekülő sofőr a hajsza után még megpróbált elbújni a veteményesben.
Az orvosi végzettséggel nem rendelkező férfi több kórházban műtéteket is végzett.
A férfi a helyiek beszámolója szerint hétfőn autók elé is megpróbált kiugrani, majd azt kérte a mentősöktől, hogy ne írják fel az adatait.
Némethyová Ivett régóta forog a magyar realitykben, hétfő óta azonban körözik.
Egy biztonsági kamera rögzítette az összetűzést, amelyben meghalt egy ember, a felvételt a TV2 Tények mutatta be.
A beosztott a képeken teljesen felismerhető volt.
Jellinek Dániel édesapjánál tavaly ősszel tartottak házkutatást, ugyanis a hatóság szerint az a cég, amit öt éven keresztül vezetett, 53 millió forint fiktív számlát fogadott be.
Az áldozatot a saját bátyja késelte halálra, a gyilkosra végül a TEK törte rá az ajtót.
A feltételezések szerint egy 20 év körüli férfi az elkövető.
A vegyipari nagyvállalkozó már a legelején nevetségesnek nevezte az ellene szóló vádakat.
A Hevesi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság elkövetésének gyanúja miatt több személy ellen is eljárást indított.
Lucy Letby 2015 és 2016 nyara között követte el a gyilkosságokat, miközben egy kórház újszülött részlegén dolgozott.