Toto Wolff beszállna az Alpine-ba, amit a nagy ellenfele is tervez
Ismét összeakadhatnak Christian Hornerrel.
Ismét összeakadhatnak Christian Hornerrel.
HVG
Christian Horner megkapja a fizetését, amit a következő öt évben keresett volna meg.
HVG
A Hungaroringen eldőlt: jövőre még biztosan a Red Bullnál versenyez a négyszeres világbajnok, de az új csapatfőnöknek el kell érnie, hogy 2026 után is maradni akarjon. Verstappen döntése után nemcsak Laurent Mekies lélegezhetett fel, hanem a Mercedes két pilótája is.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Az 51 éves szakember 20 éven át dolgozott a Red Bullnál.
HVG
Az igazán nagy kutyák így is azok a csapatvezetők az F1-ben, akik tulajdonosai is az alakulatuknak. Toto Wolff például.
HVG
Hogyan lehetséges, hogy egy sokáig verhetetlennek tűnő csapat ilyen gyorsan és ilyen drámaian visszaesik? A Red Bull uralta a Forma–1-es szezon elejét, most azonban már hét futam leketyegett anélkül, hogy nyerni tudtak volna, és minden egyes versenyhétvégén egyre sebezhetőbbnek tűnnek. A konstruktőri címről már lemondtak, de képesek lesznek-e megvédeni az egyéni világbajnoki címet? Nagy eséllyel Max Verstappen jövője is ezen múlik a csapatnál.
Adrian Newey sajtóhírek szerint Christian Horner botránya miatt döntött úgy, hogy elhagyja a címvédő istállót.
hvg.hu
Adrian Newey a hírek szerint közel húsz év után, a csapaton belüli konfliktusok miatt otthagyja a Red Bullt.
hvg.hu
Nem sokkal azután, hogy a Christian Horner ellen indult független vizsgálat az őt vádoló nő panaszának elutasításával zárult.
hvg.hu
Szeretné kitölteni a 2028-ig szóló szerződését a Red Bullnál, ugyanakkor azt mondta, bármi megtörténhet.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyre jobban nő a feszültség a Verstappen és a Horner tábor között.
hvg.hu
Jos Verstappen szerint „szétszakad” az istálló, ha Christian Horner nem távozik az éléről.
Christian Horner nem szabadul a vádaktól.
hvg.hu
A belső vizsgálat jelenleg is zajlik a Red Bull csapatfőnöke ellen.
hvg.hu
A Red Bull csapatfőnöke mindent tagad, és nem tudja, mikor lesz döntés az ügyében.
hvg.hu
Christian Horner körül kezd elfogyni a levegő.
hvg.hu
A Telegraph elemzése szerint elképzelhető: nem véletlen, hogy most derült ki, hogy vizsgálat zajlik a Red Bull csapatfőnöke ellen.
hvg.hu
A Forma–1-es istálló közölte, hogy komolyan veszi a vádat, amelyet Christian Horner azonban tagad.
hvg.hu
A Red Bullnál sosem bántak kesztyűs kézzel az alulteljesítő versenyzőkkel. Sergio Perezen már eddig is nagy volt a nyomás, a Hungaroringen pedig rögtön hibázott.