Business as usual – vagyis az ügymenet a régi. Ezt a hangulatot árasztja a Red Bull motorhome-ja a Hungaroringen, mintha a csapat nem története egyik legnagyobb megrázkódtatásán lenne túl: a Brit Nagydíj után jött a hír, hogy két évtized után kirúgták a csapatfőnök Christian Hornert. Azt a Hornert, akivel világbajnok lett a Red Bull jelenlegi sztárja, Max Verstappen. Azt a Hornert, aki miatt valós veszélyként merült fel, hogy a Red Bull elveszíti Verstappent.
Verstappen már az egy héttel ezelőtti Belga Nagydíjon állta a jövőjét firtató kérdések kereszttüzét, a Hungaroringen azonban már konkrét válaszai is voltak, és a találgatásoknak véget vetve kimondta, hogy a 2026-as szezonban is a Red Bullnál fog versenyezni.
Ez a felállás egyáltalán nem volt egyértelmű. Verstappen szerződése 2028-ban futna ki, de a hírek szerint van benne egy kilépési záradék, amely értelmében már az idei év végén távozhatna, ha a nyári szünetig nincs benne világbajnoki pontversenyben az első háromban. A Magyar Nagydíj, azaz a nyári szünet előtti utolsó futam előtt a harmadik helyen áll, 28 ponttal megelőzve a negyedik George Russellt.
A felállás azért sem volt egyértelmű, mert a Mercedes elég hevesen udvarolt Verstappennek. Így aztán, ahogy a Forma–1-ben lenni szokott, Verstappen bejelentése nemcsak a holland világbajnok jövőjét érinti, ezzel lényegében eldőlt az is, hogy George Russell és Kimi Antonelli marad a Mercedesnél.
A holland világbajnok a Hungaroringen újságírók előtt azt mondta: eddig azért nem akart beszélni a jövőjéről, mert a csapattal közösen arra összpontosítottak, hogy hogyan tudják javítani a teljesítményüket. „De azt hiszem, itt az ideje elejét venni a pletykáknak. Számomra mindig is elég világos volt, hogy mindenképpen maradok. Úgy gondolom, hogy ez volt a csapatban is a vélemény, mert folyamatosan arról egyeztettünk, mit tehetnénk az autóval. És szerintem, ha nem akarsz maradni, akkor nem is beszélsz ilyen dolgokról. Én soha nem tettem.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem csinált nagy titkot abból, hogy szívesen megszerezné Verstappent a Red Bulltól. Érthető, hogy Wolff a leggyorsabb pilótát szeretné, Verstappen pedig a leggyorsabb autót, ez a két szándék azonban most még egyelőre nem találkozik.
A hangsúly azon van, hogy „egyelőre”. Verstappen ugyanis most megteheti, hogy kivárásra játsszon, és csendben figyelje, a csapatok hogyan tudnak alkalmazkodni a 2026-as szabályváltozásokhoz, és adott esetben a Mercedes teljesítménye kellően csábító lesz-e ahhoz, hogy 2027-re már igent mondjon Wolffnak.

De a Red Bullnak is fel van adva a lecke. Bár a Magyar Nagydíj csak a második futam a távozása óta, a csapat motorhome-jában még mindig szokatlan Christian Horner hiánya. Utódjának, Laurent Mekiesnek nemcsak stabilizálnia kell a Red Bullt egy turbulens időszak után, hanem fel is kell készítenie a jövő évi szabályváltozásokra, ami még úgy is hatalmas kihívás, hogy a legfontosabb feladatot, Verstappen megtartását kipipálhatja.
A múltja és a jövője között az önazonosságát kereső Red Bull jelenlegi helyzetét talán Paul Monaghan, a csapat főmérnöke fogalmazta meg a legérzékletesebben a The Guardiannek még a Belga Nagydíjon. „Számomra sokkoló és szomorú volt [Horner távozása], hiszen Christian a karrierje nagy részét a csapatnak szentelte. Laurent elég nehéz helyzetbe került. Most rajtunk múlik, hogy csapatként összefogjunk, mert a többi kilenc csapat alig várja, hogy megvívjon velünk. Ha szembe akarunk szállni velük, akkor össze kell zárnunk csapatként.” Ez a kihívás Verstappen maradásával talán kicsit egyszerűbb lesz.

Az valószínűsíthető, hogy a Verstappen körüli feszültség enyhül most azzal, hogy Horner kikerült a képből. A holland világbajnok kellemetlenül érezte magát a Horner ellen felhozott zaklatási vádak miatt, amelyek, még ha a belső vizsgálat alaptalannak is minősítette azokat, a média reflektorfényét a csapatra irányították. A pilóta azt sem nézte jó szemmel, hogy Horner elvesztette a csapat tervezőzsenijét, az Aston Martinhoz igazoló Adrian Newey-t. És bár személyesen Verstappen mindig jól kijött Hornerrel, a fia karrierjét egyengető Jos Verstappenről ez nem mondható el. Az egykori F1-es versenyző Verstappen többször hangot adott annak a véleményének, hogy ha Horner a helyén marad, a csapat szét fog esni. Newey távozása ezt a jóslatot akár vissza is igazolhatná, de ennél is nagyobb gond, hogy a csapat versenyképességben is szétesett, és elhúzott mellette a világbajnoki és konstruktőri pontversenyt is vezető McLaren. Verstappen nem boldog az autóval, még ha olykor képes is csodát tenni vele.
De a csapat nemcsak a teljesítményt tekintve billeg, a versenyzői erőforrásait sem tudta kihasználni. Verstappen zsenialitása elhomályosíthatja ugyan, hogy a Red Bullnak évek óta nincs eredményes második pilótája, de a számok ezt kegyetlenül visszatükrözik. Verstappen mellett egymás után halványultak el a csapattársak – idén már a második jelölttel próbálkoznak Liam Lawson után Juki Cunoda személyében –, és a Red Bull mintha meg is elégedett volna azzal, hogy a világbajnokát ellássa egy ütőképes autóval, ő pedig szállította az eredményeket. Ütőképességben azonban most már Verstappen alatt sem az igazi a Red Bull. Innen nézve pedig lehet, hogy a jövő évre magáénak tudhatja még Verstappent a Red Bull, de a helyzet nagyon gyorsan és egyáltalán nem váratlanul megváltozhat.