#családjog

Serdült Viktória Itthon

Márciustól erősebb fegyvert kapnak a kezükbe a szülők, akiket elszakítottak gyereküktől

A gyámhivatal helyett március elsejétől a bíróságokhoz kell fordulni, ha valakinek a volt párja nem engedi el közös gyermeküket a láthatásra. Szakemberek szerint ez nemcsak gyorsíthatja az eljárást, hanem visszatartó erő is lehet. Apajogi szervezetek viszont már régóta az osztott felügyeletért és a váltott nevelésért küzdenek, hiszen a jelenlegi magyar rendszerben az egyik fél mindig jogfosztott lesz.

MTI Itthon

A szülő az utolsó az eltartási sorban

A szülőtartási díj legfeljebb a fizetés felét viheti el, de az úgynevezett tartási sorban a szülőt megelőzi a gyerekének saját gyermeke, házastársa, volt házastársa és volt élettársa is. Sőt, ha a gyermek munkanélküli vagy nagyon kevés a fizetése, nem kötelezhető szülőtartásra - mondta a családjogász a köztévében.

Gergely Zsófia Itthon

"Már úgy volt, hogy elviszik a gyerekeket"

Mégsem Ausztráliában fog eldőlni egy 4 éves magyar kislány és öccse sorsa, mert több mint kétéves huzavona után úgy döntött a Kúria, hogy édesanyjukkal maradhatnak Magyarországon. Már megvolt a pontos dátum, amikor a két gyereket – akár hatósági biztosítással – elviszik a kivándorolt apjukhoz, de végül a bíróság valószínűleg precedenssé váló ítéletet hozott: a gyerekek érdeke minden más törvényi rendelkezést felülír. A hvg.hu által feltárt családjogi történet utolsó felvonása.

Gergely Zsófia Itthon

A gyerek marad, a szülők ingáznak - itt a fészek-modell

Nincs vasárnapi apuka, a szülők között a motyójával ingázó gyerek, sőt, a közös házat sem kell eladni, csak keresni mellé két kisebbet – ezek a legmodernebb válási forma, az úgynevezett fészek-modell pozitívumai. A németeknél már működik, viszont a legtöbbször acsarkodva váló magyar párok körében nehezen fog elterjedni a szakemberek szerint. Azért egy hazai példát sikerült találnunk, ahol a gyerekek maradtak a közös lakásban, a szülők pedig máshol kezdtek új életet.

Gergely Zsófia Itthon

„Elváltam, de a gyerekről nem mondtam le”

A válni készülő házaspárok úgysem képesek együttműködni, ezért felesleges lett volna nálunk is bevezetni a gyerekek közös szülői felügyeletét az új Ptk.-val – erre az elkeserítő megállapításra jutottak a törvényhozók. Így inkább kivették a törvényből a szétbútorozó szülők egyenlőségét erőltető intézményt, miközben más uniós országok sorra vezetik azt be. Szülőségből kitúrt apák, a felelősséggel egyedül küszködő anyák meséltek a hvg.hu-nak pro és kontra, miért (nem) megy a közösködés – még akkor se, ha ez a gyerekek érdeke.

Iványos Judit Világ

Megunt, problémás gyerek ingyen elvihető

Az Egyesült Államokban egyre több szülő az interneten keresztül adja tovább a problémás vagy megunt örökbe fogadott gyermeket. Leginkább nagyon kiszolgáltatott, harmadik világbeli gyermekeket hirdetnek. Az online örökbefogadások ellenőrizetlenek, gyakori, hogy az új családokban bántalmazzák vagy molesztálják a gyermekeket. Magyarországon ilyesmi állítólag nem fordulhatna elő.

MTI Itthon

Ertsey: családellenesek a KDNP javaslatai

A KDNP a polgári törvénykönyvhöz benyújtott módosító javaslataival azt üzeni, hogy az élettársi viszonyban élőket másodrendű állampolgárnak tartja, kapcsolatukat pusztán gazdasági viszonynak tekinti - jelentette ki Ertsey Katalin LMP-s képviselő hétfőn.

hvg.hu Itthon

"Magyarország néhányszor már megélt ilyen degenerált besorolást"

Az MSZP nem szavazza meg az új Ptk.-t, ha a Fidesz a KDNP élettársi kapcsolatról szóló családjogi javaslatait átveszi - írta a szocialisták nevében Steiner Pál. A gyermekek 42 százaléka élettársi kapcsolatban születik és nevelkedik - hívta fel a figyelmet azzal kapcsolatban, hogy a kereszténydemokraták javaslata szerint az új Ptk. nem szabályozná az élettársi tartást és az élettárs lakáshasználatát. A KDNP szerint az MSZP tudatosan ferdíti a tényeket.

MTI Világ

Karzai: lesz joguk az afgán nőknek

Az afgán elnök megígérte, hogy módosítják azt a közelmúltban elfogadott, nagy visszhangot kiváltó törvényt, amely súlyosan csorbítja a síita muzulmán nők jogait.

Újrahasznosított háztartási termékekkel jön a Lidl

Újrahasznosított háztartási termékekkel jön a Lidl

A Johnson & Johnson vakcina az összes engedélyt megkapta, már olthatnak is vele az Egyesült Államokban

A Johnson & Johnson vakcina az összes engedélyt megkapta, már olthatnak is vele az Egyesült Államokban

Olyat is számon kérnek majd a történelem érettségin, ami nincs a kerettantervben sem

Olyat is számon kérnek majd a történelem érettségin, ami nincs a kerettantervben sem

Az én hetem: Parti Nagy Lajos indulatok, okok és eredők közt bolyong

Az én hetem: Parti Nagy Lajos indulatok, okok és eredők közt bolyong

Nyílt levelet írt Ungár Péter a Borkai-botrány egyik szereplője miatt

Nyílt levelet írt Ungár Péter a Borkai-botrány egyik szereplője miatt

1,3 milliárdot kapnak önkormányzatok, a fővárosban csak két fideszes kerületnek jut a pénzből

1,3 milliárdot kapnak önkormányzatok, a fővárosban csak két fideszes kerületnek jut a pénzből

Olyat is számon kérnek majd a történelem érettségin, ami nincs a kerettantervben sem

Olyat is számon kérnek majd a történelem érettségin, ami nincs a kerettantervben sem

Videón, ahogy egy tolvaj áldozata után oson és ellopja a tárcáját

Videón, ahogy egy tolvaj áldozata után oson és ellopja a tárcáját

A címlapról ajánljuk