A fiókák a fészekben maradnak, a két szülő pedig felváltva röpül a fészekhez, hogy gondoskodjanak róluk – a természetben létező idilli feladatmegosztás után Nestmodellnek, vagyis fészekmodellnek nevezik Németországban a közös gyermekfelügyeletnek azt a legújabb válfaját, ami elsőre meghökkentően szokatlanak, másodjára egészen logikusnak tűnik – ugyanakkor nálunk még százszor belegondolva sem néz ki reálisnak. A válás után leggyakrabban Magyarországon és a németeknél is a gyerekek valamelyik szülőnél maradnak, a másik pedig jobb híján hétvégi apukává, ritkábban hétvégi anyukává avanzsál, míg jóval ritkábban olyan közös felügyeletben állapodnak meg, ahol a gyerek felváltva hol egyiküknél, hol a másik szülőnél él.

A fészekmodell ezekhez képest a legújabb és leggyerekcentrikusabb megoldás: a közös gyerekek maradnak egy közös lakásban – általában a régiben, ahol addig is éltek, és a szülők élnek heti váltásban a régi és az új otthonuk között. A gyerekek számára ez nemcsak az állandó környezet miatt jelent stabilitást, de a mama-, és a papahét váltakozásával mindkét szülő teljesen egyenlő mértékben része marad az életüknek.

A gyerek nem ingázik.

AFP / Denis Charlet

A ’két szülő otthona között ingázó gyerek’ helyébe lépő ’két otthon között ingázó szülő’ egyelőre még Németországban is meglehetősen ritka, de már magazinokban több riport is készült a válás után ilyen módon berendezkedő családokról. Az egyik korábbi cikk például részletesen bemutatta Schmidtéket, akiknek két – 5 és 8 éves – kislányuk él továbbra is abban a négyszobás müncheni lakásban, ahová születtek, míg az elvált szülők vasárnaponkénti fordulónappal, heti  megosztásban látják el őket.

Nem biztos, hogy drágább

Az ötlet mellett elsősorban az szól, hogy a gyereket megkímélik a kétlakiságtól, nincs két szobájuk, ami közt hurcolják a kedvenc játékaikat. Ellene viszont kapásból az hozható fel, hogy baromi drága 3 lakást feltartani. Főleg Magyarországról nézve, hiszen nálunk a válások során inkább azért folynak végletekig eldurvuló vagyonmegosztási meccsek, hogy a rendszerint hitellel is terhelt közös lakás megosztása után maradjon annyi, hogy mindkét fél tovább tudjon lépni. A Schmidték esetét feldolgozó cikkben ugyanakkor azt fejtegetik: nem is biztos, hogy a fészekmodell kerül többe, mert – a felerészben megmaradó közös lakás mellé – általában kisebb ingatlant keresnek a szülők, hiszen ebben például nem kell plusz gyerekszobának lennie.

A német tapasztalatok egyértelműen pozitívak, a gyerekek – bár szomorúak szüleik válása miatt – sokkal könnyebben viselik a család szétszakadását, mert számukra sokkal kevesebb dolog változik. Schmidték két lánya mindig tudja, ki várja otthon óvoda, illetve suli után, előre beosztják, ki van velük húsvétkor vagy a többi ünnepen, és a csonka családokban élő társaikkal ellentétben nem kell azon gondolkodniuk, vajon a tornacuccot átvitték-e apuhoz. Emellett a szülők általában a nem ügyeletes hetükön is felugranak, hogy lássák a gyerekeiket, így az egész nagyon hasonlít ahhoz, ahogy a család korábban élt – legalábbis a gyerekek szempontjából.

A német magazin egy olyan családot is bemutatott, ahol a szülők nem jó viszonyban váltak szét, mégis működik a fészekmegosztás. Nem véletlenül, hiszen esetükben is érvényes a megoldás mögött lévő alapgondolat: a szétköltöző szülő viseljék a döntésük következményét, és ne a gyereken csattanjanak a negatív következmények. Olyanoknak is ajánlják, akik a közösen felépített egzisztenciájuktól, házuktól nem szeretnének megválni, viszont elfelezni másképpen nem tudják. A cikk szerint egy íratlan szabály van a fészekmodellnél: a szülők az új kapcsolataikkal nem osztozhatnak a régi hálószobán. Az új partner eljöhet a közös lakásba, de nincs joga a hitvesi ágyra.

AFP / Fabrice Coffrini

"A szülők szabadon dönthetnek a válásról, de nem szabad elfelejteniük, hogy a gyerek számára a biztonság a legfontosabb érték. Ebből a szempontból ez pszichológiailag jó megoldás, hiszen a tárgyak, szokások állandósága miatt a rutinok, kötődések maradnak, és ez az életstílus azt üzeni a gyerekeknek, hogy ők a legfontosabbak” – mondta a német példára reagálva Horváth Monika belgyógyász-pszichoterapeuta. Szerinte a válás egy átmeneti káoszállapot, amiből újra harmóniát kell teremteni. „A válás nemcsak veszteséget, hanem fejlődést is jelenthet, ha a felek tudnak kreatívan, célokat, stratégiákat meghatározva továbblépni úgy, hogy a gyerek biztonságos fejlődése maradjon a fókuszban. A jó kommunikáció elengedhetetlen, és nyilván csak olyan új partner léphet az élettérbe, aki felvállalja ezt a megosztást, mert ha új család alapításában gondolkodnak, akkor ez nem illeszthető hozzá ehhez a modellhez” – tette hozzá.

Ahogy arról beszámoltunk, nálunk még addig sem jutottak el a törvényhozók, hogy más uniós országokhoz hasonlóan főszabállyá tegyék a közös gyermekfelügyelet, nem véletlen, hogy a hvg.hu által megkérdezett családjogász meglehetősen pesszimista a német példa átvételét illetően. „Pedig ritkán megy harmonikusan, amikor a gyerek jön-megy a szülők lakása között, mert valamelyik fél biztosan piszkálja a gyereket a másik ellen. Amúgy is nagyon nehéz neki 'ez az itt is lakom, ott is lakom', amire a fészekmodell jó megoldás lenne, de nem hiszem, hogy nálunk sokan hajlandóak lennének rá” – mondta Volni Emese ügyvéd.

„Nincs is rendes lakásod”

Szerinte inkább az jellemző, hogy az anyukák természetesnek veszik, hogy maguknál tartják a gyerekeket, és sokszor nem szívesen engedik el őket volt férjükkel. Így a maximum kompromisszumkészség kimerül abban, hogy: „legyél vele többet, ha akarsz”. „Nem vallják be maguknak sem, de egy sor kifogást szoktak felhozni, hogy még túl kicsi, nem jó neki, ha sokat jön-megy, vagy azt vágják az ex fejéhez, hogy nincs is rendes lakása, vagy azt, hogy az új barátnőjénél lakik, oda nem engedi vele a gyereket”. „Nálunk még a közös szülői felügyelet is ritka, ehhez a modellhez egy teljesen új szemlélet kellene, mert inkább az a jellemző: ’gyűlöljük egymást, és akasszunk be a másiknak’’” – mondta Volni, aki a praxisában még nem is találkozott a fészekmodellhez akár csak közelítő együttműködéssel.

A szintén válásokra, gyerekelhelyezési ügyekre szakosodott Illés Blanka ügyvéd viszont tud egy olyan magyar családról, ahol gyakorlatilag a német modellnek megfelelően rendezték be új életüket. „Nekik teljesen magától értetődő volt, hogy a négy gyermeküket közösen nevelik tovább. Engem már azzal a megoldással kerestek meg, hogy kéthetente váltanák egymást a régen családi fészekként szolgáló házban. Az első reakcióm az volt: szép, hogy a gyermekek érdekét helyezik előtérbe, de erre nem lesznek képesek, és ha szétzilálják saját életüket, az a gyerekeknek sem lesz jó” – mondta.

Új feleség minden második héten

A hozzá forduló – egyébként kifejezetten jól szituált – család viszont kitartott e mellett. „A bírósággal nem is próbáltuk jóváhagyatni, de e szerint élnek három éve. Nekik lett igazuk, a rendszer tökéletesen működik. Csak annyit változtattak, hogy nem kétheti, hanem heti váltásban mentek vissza a régi otthonukba, mert időközben mindkettőjüknek lett új párja, és nehezen viselték a két hét különélést. Ugyanis a megállapodás része volt, hogy a régi családi fészekbe senki nem költözteti be az aktuális szerelmét” – magyarázta a családjogász. Sőt, a férfi időközben újranősült, és új felesége tökéletesen elfogadja, hogy az ura minden második hetet a "régi" gyermekeivel tölti. „Persze ezalatt csinálnak közös programokat, de utána mindenki máshová megy haza” – tette hozzá lllés Blanka, aki szerint ez egy tökéletes példa arra, hogy „nem a már kitaposott utat kell járni válás esetén, meg kell találni azt a megoldást, ami az ügy valamennyi szereplőjének élhető jövőt biztosít”.

Síklaki István szociálpszichológus tőlünk hallott először az újhullámos gyerekelhelyezésről, de mint mondta, „elsőre belegondolva nem tűnik rossznak”. „A gyerekeket mindig megrendíti a válás: a saját fontosságukba vetett hitük sérül, még akkor is, ha közben kifejezetten értük meccseznek a szülők. Ha végül kettejük közt pendliznek, akkor a két ’itthon’ között rekednek, egyiknek sem képezik igazán a részét” – tette hozzá. A német példa pont ezt a „se ide, se oda érzetet oldja”, ugyanakkor Síklaki szerint „divat biztos nem lesz”.

AFP / Philippe Huguen

„Eleve csak olyan réteg számára képzelhető el, aki a gyereket magával szemben előnyben részesíti, viszont a magyar családokban a gyerekek státusza inkább a poroszos tekintélyelvű megközelítés szerint alakul. Még egy jól szituált értelmiségi családban is nehezen menne át, hogy a gyerek érdekében rendezzék át ilyen módon az életüket, és az ő javára forduljon meg a státuszkülönbség” – mondta a szociálpszichológus, aki szerint a modell elterjedésének másik fő akadálya a válást rendszerint kísérő érzelmi adok-kapok. „Csak akkor működhet így tovább a család, ha békés, kulturált válás van, és a szülők közt továbbra is megmarad a jó kapcsolat, és egymás kölcsönös tisztelete. Ez keveseknek sikerül, a többség gyűlölettel válik, ezért – és az ehhez szükséges anyagi feltételek hiánya miatt – biztosan nem fog általánosan elterjedni ez a megoldás.”