Tervezni, csökkenteni az elvárásokat, elengedni, nemet mondani. Így summázható, miként lehet elkerülni, hogy átcsapjanak a fejünk felett a hullámok a karácsonyi készülődés idején. De miért olyan nagy a stressz decemberben? Mi a titka a karácsonyi asszertív kommunikációnak otthon és a munkahelyen?
Meglepőnek tűnhet, de kutatások bizonyították, hogy már az anyaméhben érezzük édesanyánk érintéseit, és ez az élmény tárolódhat az emlékezetünkben. Felnőttkori érintéskultúránkat leginkább az határozza meg, hogyan érintettek meg minket a családban a szüleink – ezt visszük tovább, de akár át is alakíthatjuk.
Egy történelemformáló nagypolitikai lejáratás, egy munkahelyi érdekellentét, vagy az, ahogyan egy anyós fúrja a vejét – ez mind lehet karaktergyilkosság. De mit takar pontosan ez a kifejezés? Mit élnek át a megtámadott áldozatok? És miért van manapság olyan sok karaktergyilkossági kísérlet a magyar közéletben?
„Olyan filmet akartunk készíteni, amit ha húsz év múlva levesznek a polcról, megértik, milyen volt itt az élet” – mondta Rubi Anna dokumentumfilmes, aki hét éven át követte kamerájával az államot beperlő anyákat. A súlyos fogyatékossággal élő gyermekeiket nevelő nők arra akarták rávenni a magyar államot, hogy teljesítse kötelességét, és építsen lakóotthont, ahol gyerekeik a szülők halála után élhetnek.
A társadalom piedesztálra emeli az anyákat, holott nem mindegyikük képes az odaadó gondoskodásra, ami miatt patológiássá válhat a viszonyuk a lányukkal. De mitől lehet mérgező egy anya-lánya kapcsolat? Milyen hosszú távú következményei lehetnek, ha egy gyerek nem hihet a saját értékességében, ha nem alakul ki benne önmaga iránti tisztelet?
Sokaknak az első ultrahangfelvételek látványa, a szívhang meghallgatása a babával alakuló lélektani kapcsolat kezdőpontja. Az összekapcsolódás természetesen már jóval korábban elindulhat – a tényleges megfoganás pillanata előtt hónapokkal, akár évekkel, ahogy a pár készül a gyermek születésére.
Felnőtt nőként folyamatosan mások helyeslését, jóváhagyását várjuk; nehezen alakítunk ki intim, egyenrangú kapcsolatokat; önbizalomhiánnyal küzdünk, nem tudunk kiállni magunkért, gyakori társunk a bűntudat, a szégyen, a félelem, a szorongás vagy a depresszió? Lehetséges, hogy mindezek oka az anyánkhoz fűződő viszonyunkban gyökeredzik.
Miken szoktunk rágódni egy trauma után, és milyen kérdéseket kellene inkább ehelyett feltenni magunknak? Mit kell tenni, hogy úgy tudjunk továbblépni egy gyászfolyamatból, hogy közben ne érezzük úgy: eláruljuk elhunyt szerettünket? Hogyan lehet egyszerűen segíteni önmagunkon és másokon, ha valami nagyon fáj? És hogyan tud a személyiségünk fejlődni a gyászból és traumákból való kilábalás során?
Kivették azt a mondatot, amely szerint a nőknek szülés előtt gondoskodniuk kell a férfiakról, és az egész kiadványt átszerkesztik.
A humorista nevét az is ismeri, aki nem megszállott rajongója a stand-upnak. „Nem kell attól félnem, hogy kiadom magam, hisz ugyanabból az anyagból vagyunk mindannyian” – mondja, és műsoraiban őszintén beszél sok mindenről, amiről amúgy „nem szokás”.
Abban a családban, ahol szenvedélybeteg valamelyik szülő, a gyerekek különféle szerepeket felvállalva próbálnak lavírozni, figyelmet szerezni vagy észrevétlenné válni. Melyik gyerekekből lehetnek később a munkamániások, és kikből a humoristák? Miért jó, ha vannak testvérek is az ilyen családokban? Milyen negatív következményei lehetnek felnőttként egy ilyen gyerekkornak, és milyen ajándékokat tapasztalhatnak meg az érintettek a gyógyulási folyamat során?
A Dániában élő brit szakíró könyvét olvasva a szülőként megélt Waldorf-iskolás élményeim jutottak eszembe: csupa hasonló helyzet, történet. Mindez a skandináv országban átlagos óvodai, iskolai mindennapokat jelent. Bár elsőre úgy tűnhet, „csak” a szabadidő eltöltéséről van szó, valójában ezek a tapasztalatok jelentősen befolyásolhatják, milyen felnőttek lesznek azokból az ovisokból és iskolásokból.
Az érzelmek hullámzása természetes, az emóciók kezelése mindenki számára megtanulható, amiben a szülők jó példával járhatnak elől kamasz gyermekeik számára – hangsúlyozzák szakértők. Mi állhat a fokozott kamaszkori agresszió hátterében, és lehet-e haszna annak, ha valaki ezt éli meg?
Hiába szórja a pénzt a magyar kormány a csok keretében, az nem képes emelni termékenységi arányszámot. A sok támogatás viszont pörgeti az építőipart és felfelé húzza az ingatlanárakat – derül ki a GKI friss kutatásából.
Annyira felgyorsult a világ, hogy a mindfulness kínálta tudatosság a jövőben már kulcsképesség lesz – akár magánemberként, akár munkavállalóként. De miért veszélyeztetheti emberi identitásunkat a digitális technológia előretörése? Hogyan kellene játszani tanítani a gyerekeinket ebben a világban? Miért kéne többet sétálni az erdőben? És mi a következménye annak, hogy már nem jegyezzük meg fejből a telefonszámokat?
A három férfit még nyáron tartóztatták le, az elsőrendű vádlott akár 15 évet is kaphat.
A gyermekművész addig alkot, ameddig gyermek, és azért alkot, mert gyermek. Amikor felnőtté válik, abbahagyja az alkotást. Mi ennek az oka?
Igazi átalakulást és harmóniát hozhat, ha kapcsolódunk gyermeki énrészünkkel, és megfelelő támogatással, fegyelmezéssel és ráhangolódással gondozzuk – állítja az amerikai-vietnámi író, aktivista.
A boldog gyermekkor alapvető az érzelmi stabilitás szempontjából. Olyan biztonságos bázis, amelyből később is tudunk meríteni, és amihez bármikor visszatérhetünk kicsit töltekezni. Mi történhet, ha ez nem adatik meg, vagy ha igen, a szükségesnél csupán rövidebb ideig?
Ha azt mondom, hogy az elmém nem egységes egész, hanem több rész összessége, melyek önálló alszemélyiségekként működnek a pszichémben, akkor biztosan felszisszennek néhányan, mert azt gondolják, hogy mentális problémám van, és forduljak orvoshoz. Pedig napjaink egyik legnépszerűbb pszichológiai elmélete épp ezen az elmemodellen alapul, és ezt használja a gyógyításban is.
