Az Emmi 60 millióból támogatna családbarát projekteket
Hatvanmillió forintot kaphatnak pályázati forrásokból azok a szervezetek,amelyek segítik családi és házas életre való felkészülést.
Hatvanmillió forintot kaphatnak pályázati forrásokból azok a szervezetek,amelyek segítik családi és házas életre való felkészülést.
A KDNP az Országgyűlés jövő tavaszi ülésszakán terjeszti be a családvédelmi törvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatos új tervezetét - mondta Rétvári Bence, a párt parlamenti képviselője csütörtökön egy, a fővárosban tartott demonstráción. Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn semmisítette meg a családvédelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal és a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit.
Túl szűken értelmezi a család fogalmát a családok védelméről szóló törvény – az Origo információi szerint az Alkotmánybíróság erre hivatkozva hétfőn bejelenti a tavaly elfogadott jogszabály egyes részeinek megsemmisítését. A taláros testület hamarosan dönt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről is, mivel több nem átmeneti rendelkezés került a törvénybe. Ilyen például a választási regisztráció, így ez a döntés az első lépés lehet a szabály eltörléséhez.
Nyolcvanhárom embert vert át egy csaló férfi Gyulán azzal, hogy segíti őket hitelhez jutni.
A családbarát közgondolkodás népszerűsítésének és a nemek közötti jobb együttműködés elősegítésének támogatására írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Egymilliárd dollárt érő gázüzletet kötött Ukrajna, hogy így csökkentse Oroszprszágtól való függőségét. Az érintett spanyol cég nevében megjelenő férfi azonban egy csaló volt, a vállalat soha nem is hallott felőle.
A keresztény örökség és a család fontosságát hangsúlyozta, s beszélt Magyarország gazdasági problémáiról is Orbán Viktor egy spanyol lapnak adott interjújában.
A nők fele veszekedett már párjával az anyós miatt, 40 százalék olyan gyakran, hogy az már komoly feszültséget kelt a párkapcsolatban. A legtöbb civakodás a gyerekek/unokák neveléséből adódik.
A rendőrség vasárnap esti közlése szerint a Jász Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason nem történt túszejtés.
Több mint minden második izraeli nő módosította karrierterveit az anyaság hatására. Velük szemben azonban párjaik alig mondanak le a munkahelyi eredményekről a családalapítás eredményeként.
Őszi utazások egyik kedvenc célállomása a pancsolda. Miként tudjuk eldönteni, hogy megéri-e az árát? Ellenőrző lista.
Orbán Viktor családpolitikai tanácsadója szerint Magyarországon nem az a gond, hogy nem születnek meg a gyerekek, hanem hogy a társadalom képtelen perspektívát nyújtani nekik. A fideszes politikus a gyermek felnevelését egy tehén felneveléséhez hasonlította a Magyar Narancsnak adott interjújában.
A nők sokszor alacsonyabb bért kapnak, és alig jutnak felsővezetői vagy irányítói pozíciókba Magyarországon - derül ki a Work Force felméréséből.
Hat évig tartó vita után az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte az egyik legnagyobb ciszjordániai zsidó vadtelep kiürítését.
Megölte feleségét és két kisgyermekét Berlinben egy családapa, a 69 éves férfi ezután magával is végzett a nyomozás eddigi információi szerint – közölte kedd este Stefan Redlich, a rendőrség szóvivője. Az elmúlt hetekben ez már a sokadik hasonló családi tragédia Németországban. Az egyik kisfiú hároméves volt, a másik hat, őt nemrég iskolázták be.
Brutális rablók támadta meg egy német házaspárt jánoshalmi tanyájukon. A rendőrök a három támadó közül kettőt már elfogtak.
Azt mondják, a közös munka egy jó kapcsolatot csak jobbá tehet, de egy rosszat még inkább elmérgesíthet. Egészséges vagy káros, ha egy családtagja a munkatársa is egyben?
Az Alkotmánybíróság (Ab) még vizsgálja a családnak a családvédelmi törvényben meghatározott definícióját - hívta fel a figyelmet a szocialista Lendvai Ildikó az MTI-nek kedden küldött közleményében.
Szaúd-Arábia humanitárius megfontolásokból hivatalosan is befogadta Oszama bin Laden tavaly megölt terrorista vezér családtagjait - közölték szombaton rijádi illetékesek.
Emberek, köztük saját hozzátartozóinak életét áldozta fel egy pogány szertartáson egy család az északnyugat-mexikói Sonora államban. A rendőrség gyilkosság gyanújával őrizetbe vette a család nyolc tagját - tájékoztatott helyi idő szerint csütörtökön egy hivatalos forrás.