Új filmet forgat májustól Csányi Sándor
Május közepén kezdődik Orosz Dénes új filmje, a Coming out forgatása Budapesten. A film főszerepeit Csányi Sándor és Tompos Kátya alakítja.
Május közepén kezdődik Orosz Dénes új filmje, a Coming out forgatása Budapesten. A film főszerepeit Csányi Sándor és Tompos Kátya alakítja.
MTI
Az OTP Pénztárszolgáltató eddig összesen 640 ezer OTP SZÉP-kártyát bocsátott ki, amelyekre 75 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a 2011-es első kártyakibocsátás óta.
MTI
Egy hét múlva, május 14-én közli első negyedéves eredményét az OTP Bank Nyrt., a bank saját maga által összeállított konszenzusa szerint az elemzők a korrigált profit 12 százalékos csökkenésére számítanak 2012 hasonló időszakához képest, ami még így is 50 százalékkal magasabb a múlt év utolsó negyedévének eredményénél – írta a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Sem likviditási, sem tőke szempontjából nincs gátja annak, hogy az OTP növelje a hitelek mennyiségét mind a lakossági, mind a vállalati ügyfélkörben – mondta Csányi Sándor a Világgazdaságnak adott interjújában.
MTI
"Ezt a támogatást mi nem kívántuk titkolni. Már az első támogatás odaítélésénél felhatalmaztuk az alapítványt, hogy mint támogatót, jelenítse meg az OTP-t a honlapján, tehát ha figyelmesebbek, akkor talán korábban is kiderült volna, hogy támogatjuk a Haza és Haladás Alapítványt" – nyilatkozta egy más témában tartott sajtótájékoztatón az OTP-vezér.
MTI
Csütörtökön újabb OTP-részvényekre váltható Opus-kötvények vásárlását jelentette be Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója – írta a Napi Gazdaság.
hvg.hu
Komoly a nézeteltérés az FTC és az MLSZ, pontosabban Kubatov Gábor fideszes pártigazgató, klubelnök és Csányi Sándor bankár, szövetségi vezető között.
Rádi Antónia
Kiosztották a Magyar Állattenyésztésért, és a Magyar Növénytermesztésért Termékdíjat. Az elismerést a Csányi Sándor OTP-vezér családja által irányított Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. és egy másik cég, a Vet-Nutrition-Consulting Kft. érdemelte ki.
MTI
Elégedett az isztambuli vébéselejtezőn a török csapat ellen elért döntetlennel Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.
MTI
Csányi Sándor kétszer is örülhetett a magyar válogatott góljának, az elsőnél ott voltunk.
hvg.hu
Egyik cégén keresztül beszállhat a magyar klubfutballba Csányi Sándor MLSZ-elnök – írja a rangado.hu-ra hivatkozva a delmagyar.hu. A cikk szerint az NB II Keleti csoportjában most 12. helyen álló Szeged 2011-nél vállalhat szerepet az OTP Bank elnöke.
delmagyar.hu
OTP-részvényekre váltható OPUS-kötvénycsomagot vásárolt Csányi Erika 14 millió euró értéken - adta hírül a Napi Gazdaság.
hvg.hu
A zsidózó szurkolók miatt kiszabott FIFA-büntetés ügyében nyilvánult meg ismét a Jobbik. A párt szerint a szurkolókat nem szabad bűnözőkként kezelni.
MTI-OS
Pénteken az MLSZ beadta fellebbezését a nemzetközi szövetség által kiszabott büntetés ellen, amely szerint a válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a Románia elleni világbajnoki selejtezőjét. Eközben Csányi elnök a liberális véleménynyilvánítás szabadságára panaszkodik, pedig nem egyszerűen létezik idevágó törvényünk, de kellőképpen szigorú is, amennyiben kimondja, hogy ha valaki a figyelmeztetés ellenére folytatja a jogsértést, akkor azt a rendezvényről el kell távolítani.
Kovács Zoltán (Az ÉS főszerkesztője)
Talán nincs szükségünk Lajosra, Zsoltra és Sándorra? Mondjuk inkább azt, hogy Simor András buzi!
-W-
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke jogosnak, de aránytalannak nevezte a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetését, amely szerint a magyar válogatott soron következő hazai, románok elleni világbajnoki selejtezőjét zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani. Csányi a Magyar Labdarúgás Fórumán azt mondta, hogy a következő négy évben megrendezendő 32 világverseny közül legalább hatra kijut a magyar válogatott.
MTI
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint számítani lehetett arra, hogy Lionel Messi sorozatban negyedszer is elnyeri a FIFA-Aranylabdát.
MTI
A jövő évben a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) tervei szerint 10 film készülhet el finanszírozásukban és több film gyártás-előkészítése is elindulhat.
MTI
Csányi Sándor a futballakadémiák támogatását objektív mérőszámokhoz kötné - írja a Napi Gazdaság pénteki száma.
MTI
A Bonafarm-csoport Dél-Dunántúlon hozza létre új, évi 800 ezer-1 millió sertés kapacitású vágóhídját. A növénytermesztés és az állattenyésztés után az élelmiszeripar fejlesztésére koncentráló konglomerátum új vágóhídján 2015-ben indulhat be az üzem.
hvg.hu