Csereföldet kaphatnak, de erről egy szót sem szólhatnak a debreceni gazdák
Bármit tudnak is a projektről, magukban kell tartaniuk.
Bármit tudnak is a projektről, magukban kell tartaniuk.
Az egyenes kieséses szakasz mérkőzéseinek hosszabbításában élhetnek majd a vezetőedzők a negyedik csere lehetőségével a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában.
Volt, akit meccs közben hívtak le a pályáról, hogy már nem az adott csapat tagja.
Előfordulhat, hogy a családnak van egy tehermentes lakása, rendelkezésre áll némi önerő, de még így sincs meg a teljes vételárhoz szükséges összeg. Ha épülő társasházi lakás a kiválasztott ingatlan, arra azonnal nem kapható hitelt. Mi a megoldás?
A munkáltató dönthet úgy, hogy a jövőben egyes képességekre, szaktudásra nagyobb, másokra kisebb hangsúlyt helyez. Vagyis elbocsáthat egy munkatársat arra hivatkozva, hogy minőségi cserével új munkavállalót vesz fel a helyére. Érdekes ugyanakkor, hogy a csere lehetősége nem a jogszabályokból, hanem a bírói gyakorlatból következik. De mire kell figyelni a cserénél?
Jövőre már nem lesz visszaváltható szódapatron, jelentősen megdrágul a házi készítésű buborékos víz.
A régi – 2016 előtt kibocsátott – 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, 2017. július 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárláskor, ugyanis július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.
A kereskedőházak bukásának beismerésével ér fel az a dokumentumhegy, amely a napokban került nyilvánosságra a legújabb osztozkodásról.
Megközelítőleg másfél millió személyautót érint az év végi kötelező váltás, ám az már az első időszak tapasztalatai alapján látszik, hogy az idei évben még a tavalyinál is kevesebben cserélik le korábbi biztosításukat. A biztosítót váltóknak azonban fontos betartani a határidőket: a jelenlegi szerződés felmondásának legkésőbb december 1-jén éjfélig kell beérkeznie a biztosítóhoz – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint jó lenne, ha a csapatok a jelenlegi három helyett mérkőzésenként ötöt cserélhetnének.
Virágzik Baranyában is a világszerte működő körcserés rendszer, amelynek az a célja, hogy a tagok egymás között „ingyen” cseréljenek termékeket és szolgáltatásokat - közölte a bama.hu megyei portál.
A kereskedőket semmiféle jogszabály nem kötelezi az ajándékba kapott áru kicserélésére, de szívesen megteszik ezt - közölte a Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Már tízévesek a pécsi parkolóautomaták, elvileg megérettek a cserére. A berendezéseket folyamatosan javítják, de újakra nincs pénz – írja a Dunántúli Napló.