Csereföldet kaphatnak, de erről egy szót sem szólhatnak a debreceni gazdák

Bármit tudnak is a projektről, magukban kell tartaniuk.

  • hvg.hu
Csereföldet kaphatnak, de erről egy szót sem szólhatnak a debreceni gazdák

Titoktartásra kötelezték azokat a debreceni gazdákat, akiknek a földjén nemsokára elkezd épülni a BMW-gyár. A Kismacs és Nagymacs közötti földekért cserébe a gazdák más földterületeket kapnak, ahol folytathatják a gazdálkodást. De egyelőre bármilyen információjuk is van az üggyel kapcsolatban, nem beszélhetnek róla – tudta meg az ATV.

Korábban mi is megírtuk, hogy a debreceni önkormányzat 300 hektárnyi földet vásárolna, és ebből hozna létre cserealapot azoknak a gazdáknak, akiknek a földjét – összesen 400 hektárt – a beruházás miatt elvették.

Nyár közepén derült ki, hogy a német autógyártó több mint egymilliárd euróért fejleszt Debrecenben. Az üzemben 150 ezer autót gyártanak majd évente, de azt egyelőre nem tudni, hogy a cég milyen feltételekkel jön az országba.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.