Holnap kiderülhet, melyik cég szállítja az új debreceni villamosokat
A tervek szerint pénteken nevezik meg azt a céget, amely megnyerte a debreceni villamostendert.
A tervek szerint pénteken nevezik meg azt a céget, amely megnyerte a debreceni villamostendert.
dehir.hu
A klub számításai szerint mintegy 450-500 ezer eurót kap a Debrecen az orosz Anzsi Mahacskalától egykori labdarúgója, a nyáron Oroszországba szerződött Dzsudzsák Balázs nevelési költségeként.
MTI
Az igényalapú közlekedési rendszer bevezetésének lehetőségét vizsgálja a DKV Debrecenben. Lehet, hogy az alacsony kihasználtságú vonalakon csak akkor menne a busz, ha előre jelezték az utazási szándékot.
dehir.hu
Az állattartási rendelet módosításáért tüntettek Debrecen főterén. A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy Debrecenben már 600 négyzetméteres telken is lehessen sertést, lovat vagy szarvasmarhát tartani. A 2000 óta érvényben lévő állattartási rendelet ezt nem teszi lehetővé ugyanis.
MTI
Részegen verte meg 59 éves élettársát egy férfi Debrecenben még szombat éjszaka. A nő belehalt a bántalmazásba.
MTI
Elfogták egy rablássorozat, valamint egy nagy értékű betöréses lopás gyanúsítottjait a nyomozók Debrecenben, a felderítésről a rendőrség csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be a városban.
MTI
Három súlyos sérültet szállítottak a debreceni Kenézy Kórházba a városban hétfő éjjel nagy pusztítást végző vihar következtében - mondta Szentgyörgyi János, a kórház sajtóreferense kedden az MTI-nek.
MTI
A tűzoltók hétfőn éjféltől kedd délelőttig 170 helyszínen dolgoztak a kárelhárításon: elsősorban fákat távolítanak el az utakról, a közterületekről és vizet szivattyúznak az épületekből.
MTI
Hajdú-Biharban csapott le a vihar hétfő este, a legnagyobb károk Debrecenben keletkeztek.
MTI
A vihar miatt a város északi részén és a központban szünetel a közvilágítás, illetve a mobilszolgáltatás is akadozik. Jégeső is esett.
MTI
Egy féltéglával többször fejbe vágta élettársát fényes nappal egy férfi.
HavariaPress
Megnyílt Debrecenben a huszonegyedik országos nyári tárlat vasárnap, a Kölcsey Központ kiállítótermeiben 193 művész 246 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 12-ig.
MTI
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata szombaton szerződtette a francia Selim Bouadlát. A debreceni klub tájékoztatása szerint a 23 éves középpályás a francia másodosztályban szereplő Le Havre csapatától érkezik, s négy évre kötelezte el magát.
MTI
Vonat gázolt motorost Személyvonat gázolt el egy motorost Debrecen és Vámospércs között kedd délelőtt, amikor a jármű a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a sínekre - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Sikerült új befektetőt találni a szlovák Penta csoport tulajdonában lévő Debreceni Csoport Húsipari Kft. június 30-án bezárt debreceni üzemének további működtetésére - jelentette be a cég üzemi tanácsának elnöke pénteken.
MTI
Az utazást, a szállást, az étkeztetést és számos programot magába foglaló turisztikai csomagokat kínál júliustól Debrecen és Hortobágy; a marketingakció célja a cívisváros és a régió vendégéjszaka-számának a növelése
MTI
Az intézmény megújulásának jegyében ősztől Kodály Filharmónia Debrecen néven folytatja működését a város filharmonikus zenekara és a kórus - jelentette be Somogyi Béla alpolgármester hétfőn a cívisvárosban.
MTI
Egy debreceni férfi a tetőgerendára akasztotta fel kutyáját vasárnap este. Eljárás indult ellene.
HavariaPress
Veréssel vette rá saját élettársát egy férfi, hogy az prostituáltként keressen pénzt. A Debreceni Ítélőtábla napokban meghozott jogerős határozatából fény derült a bűncselekmény történetére - írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei online.
szoljon.hu
Budapesten, Debrecenben és Baján finanszíroz az idén augusztus 20-i tűzijátékot a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft., az erre fordítható keret bruttó 160 millió forint. A gyorsított tárgyalásos közbeszerzési felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
MTI