#Debrecen



Régi fideszes súlyemelő káder a közlekedési hatóság élén

Ma mutatják be a Nemzeti Közlekedési Hatóság új elnökét, aki egy régi fideszes káder lesz – tudta meg a hvg.hu. Győri Gyula korábban a Fidesz-KDNP debreceni önkormányzati képviselője volt, és az ottani repülőtér fejlesztéséért és működtetéséért felelős tanácsnoki posztot is betöltötte. A leendő elnök már eddig is a szervezet légügyi elnökhelyettese volt.


1-0-ra verte a Loki a Pápát

A címvédő Debrecen hazai pályán 1-0-ra legyőzte a nyeretlen Pápát a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.


Wizz Air-vezér: "szinte telt házzal közlekednek a gépeink"

A Malév leállása okozta űrt a légitársaságok, amennyire lehetett, betöltötték, a Wizz Air számára pedig Magyarország lett az egyik motorja az utasszám növelésének – mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója az MTI-nek Debrecenben, hozzátéve, hogy összességében logikus piaci folyamatok zajlanak a hazai légiközlekedési piacon.





Nem fért be a Munkácsy-festmény a debreceni múzeumba

Nem láthatja a közönség Munkácsy Mihály Siratóasszonyok a keresztfán című festményét a debreceni Déri Múzeumban, ugyanis a nagy méretű alkotás nem fért be a kiállítóteremhez vezető lépcsőfeljáróba - közölte Lakner Lajos múzeumigazgató szerdán az MTI-vel.








Új betegséget talált fel Kósa Lajos

Magyarország a szabályozásillúzió nevű betegségben szenved, és ebből a mostani kormány sem tudott még teljesen kigyógyulni – mondta a Világgazdaságnak a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos úgy látja azonban, hogy sem a választási feliratkozás, sem a járási rendszer bevezetése nem tartozik a túlszabályozás kategóriájába, éppen ellenkezőleg: szerinte ezek előremutató változtatások.


Kiesett a Debrecen a BL-ből

A Debreceni VSC kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában, mivel az idegenbeli 1-1-es döntetlent követően kedden a nyíregyházi visszavágón 2-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszov együttesétől.


Kósa-stadion: tegyen feljelentést a Fidesz szerint, aki mutyit gyanít

A debreceni labdarúgó-stadion építésével kapcsolatos közbeszerzési eljárást úgy írták ki, hogy teljes mértékben betartották a vonatkozó szabályokat - közölte a Fidesz parlamenti frakciója pénteken. Korábban Schiffer András, az LMP képviselője azt mondta, a beruházások kiemeltté nyilvánítása gyengíti a közösségi ellenőrzés és az állampolgári részvétel lehetőségét.