Évértékelésben maga elé engedte Orbánt Gyurcsány
Eredetileg a volt miniszterelnök is február 22-én tartott volna beszédet, de miután kiderült az Orbán-féle évértékelő időpontja, inkább a következő napot választotta.
Eredetileg a volt miniszterelnök is február 22-én tartott volna beszédet, de miután kiderült az Orbán-féle évértékelő időpontja, inkább a következő napot választotta.
hvg.hu
„Lehet menni Ferivel építgetni a Minecraftba, meg lehet jönni feltámasztani a baloldalt” – üzente az általa tisztelt pártelnöknek kihívója, aki szerint máshogy kellene csinálni, különben “2026-ban szétomolhat az egész közösségünk”.
hvg.hu
A sürgősségi fogamzásgátló tabletta vénykötelességének eltörléséről szóló vita jutott el a női táskák tartalmáról szóló tanácsokig, amiről most az is kiderül, hogy az egyben kormányzati iránymutatás-e.
hvg.hu
A DK az egyik helyi önkormányzati képviselőjét, Takács Lászlót küldi ringbe a fideszes Potápi Árpád halála miatt kiírt időközi választáson. Szerintük rajta kívül nincs olyan ellenzéki jelölt, aki valóban ebben a választókerületben lakik és dolgozik.
hvg.hu
Újra kiperelte az MTVA vezető arcainak fizetését a Demokratikus Koalíció, így kiderült, hogy egy év alatt is több százezer forinttal emelkedett a közmédia tévéseinek eleve milliós fizetése.
hvg.hu
Horváth Zsolt a lapnak azt mondta, azt hitte, Tóth Attila meg akarta őt ütni, ezért rúgta meg. Az ügyben rendőrségi nyomozás folyik.
hvg.hu
A teljes népességet tekintve mintegy 300 ezerrel van több támogatója a Fidesznek, de bizonyos demográfiai csoportokban, például a fiatalok, a fővárosiak és a diplomások körében már népszerűbb Magyar Péter pártja, mint a kormánypárt.
HVG
A DK politikusával szemben akkor indult eljárás, amikor Áder János húga rágalmazással vádolta meg.
hvg.hu
A DK alelnöke, Vadai Ágnes szerint az óbudai korrupciós bűncselekmények miatti nyomozásban meggyanúsított és letartóztatott polgármesterük, Kiss László ellen koncepciós eljárás folyik, és ezt egy vallomásrészlet és a vádlottként bíróság előtt álló fideszes Simonka György állítása támasztja alá.
hvg.hu
Szokatlanul kisszámú és forró hangulatú taggyűlésen döntöttek a Gyurcsányt kritizáló párttag jövőjéről.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint támadás zajlik a kerület ellen.
hvg.hu
Kiss László mellett egy önkormányzati vezető és a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottja van még őrizetben, de két további embert is kihallgattak. Az ügynek így már 16 gyanúsítottja van a vádhatóság tájékoztatása szerint.
hvg.hu
Leel-Őssy Gábor DK-alapító politikus Gyurcsány Ferencet kritizálta a júniusi választási eredményért, ezután indult ellene eljárás “a párt egységét sértő” kijelentései miatt.
hvg.hu
Az ígéretek szerint “Balogh Győző” helyett hamarosan új főszerkesztő érkezik a portál élére.
hvg.hu
A DK elnökének most nincs kormányfői ambíciója, de eltűnni sem akar, még ha egyesek szerint kellene is. Nekik, és Magyar Péternek is üzent a Telexnek adott interjújában Gyurcsány Ferenc, aki arról is beszélt, hogy szerinte ő “pokolian jól” szolgálja a hazáját, és nem miatta van Fidesz-kétharmad.
hvg.hu
A DK elnöksége kizárást célzó etikai eljárást kezdeményezett Leel-Őssy Gábor ellen. A DK-alapító politikus korábban Gyurcsány Ferencet kritizálta. A kezdeményezés szerint kijelentései „sértették a párt egységét”.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció elnöke és elnöksége folytatja a munkát – jelentette be Gyurcsány Ferenc, közölve azt is, hogy ő nem mond le posztjáról a június 9-i választási eredmények után. Úgy fogalmazott: „Sokkal többen adták fel már eddig is, mint szabadott volna.”
hvg.hu
Bár már a múlt héten is elterjedt a pletyka, hogy az elnökségnek bejelentette lemondását Gyurcsány Ferenc, akkor a DK-ban ezt a hvg.hu-nak cáfolták. Most viszont videóüzenettel készül a pártelnök, így délután kettőkor kiderül, milyen – akár személyes – tanulságokat vont le a választási eredményből.
hvg.hu
Az MSZP volt elnökeként Lendvai Ildikó elvárhatónak tartaná, ha a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc más pártokhoz hasonlóan levonná a júniusi választás tanulságait.
hvg.hu
A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az Egyesült Államokból 41, az Egyesült Arab Emirátusokból 40 százalékkal több vendégéjszakát foglalnak le a Budapestre látogató influenszereknek köszönhetően.
hvg.hu