#Demokratikus Koalíció (DK)




A DK-nak kétmilliárd forintja lehet a kampányra, kiemelten céloznak majd a vidéki, női szavazókra

Elsősorban a kistelepüléseken kampányol majd az április 12-i választást megelőző hetekben a Demokratikus Koalíció, a belső méréseik ugyanis azt mutatják, hogy a pártnak vidéken lehetnek még – a Tisza Párt által nem elérhető – tartalékai – közölte Molnár Csaba, a DK kampányfőnöke egy keddi háttérbeszélgetésen. A párt péntektől egy hónapig 800 plakáton kampányol majd a baloldali értékek parlamenti jelenléte mellett.









Drasztikusan drágultak a temetések, a DK áfamentességet követel

A hagyományos, koporsós temetés átlagára átlépte az 500 ezer forintot, ezért a Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy legyen áfamentes szolgáltatás a temetés. Ez ugyanis azt jelenti szerintük, hogy a gyászoló hozzátartozókon átlagosan 135 ezer forintos adótartalommal „nyerészkedik az Orbán-kormány”.



Egészpályás megfélemlítésre kapcsolt a Fidesz, az ellenzék kerülő úton próbálkozik – hogyan kezeli a politika a Szőlő utcai botrányt?

Egyszer már leszavazták, de kerülő úton újra próbálkozik a vizsgálóbizottsággal a Szőlő utca ügyében a DK, csakhogy a Fidesz az elmúlt 11 évben az összes ilyen ellenzéki javaslatot elgáncsolta. Vannak más ellenzéki ötletek is a témára, de a Fidesz feltárás helyett fenyegetőzik, pedig tisztázandó kérdés bőven lenne.