Bubis dizájntárgyakat keres a BKK
Dizájntárgyakkal népszerűsítené a budapesti közbringarendszert a BKK, ezért pályázatot írt ki a tárgyak tervezésére.
Dizájntárgyakkal népszerűsítené a budapesti közbringarendszert a BKK, ezért pályázatot írt ki a tárgyak tervezésére.
A törvényi lehetőségek értelmében és vásárlók visszajelzései alapján az IKEA azt a döntést hozta, hogy 2016. május 22-én tart nyitva először vasárnap is.
Iskola, közösség, dizájnstúdió, asztalosműhely - a Hellowood és a Közgazdasági Politechnikum közös faműhelye délelőtt az iskolásoké, délután viszont bárki betérhet, hogy mondjuk, egy ágyat tervezzen és készítsen el magának. Nem véletlen, hogy innen mindenki mosolyogva megy el.
Gillis Lundgren 87 éves volt, egész életében a svéd bútorcégnek dolgozott, ahol ő volt a negyedikként felvett munkatárs. Ő találta ki, hogy a bútorokat lapra szerelve adják el, és néhány terméke még ma is kapható.
Akár hungarikum is lehetne, kár, hogy a szürrealitás nagymesterei, a japánok találták fel, és dobták piacra a legújabb háztartási eszközt, a pulikutya ihlette felmosórongyot. A trükkös tárgy ráadásul praktikus, mert könnyen mosható, és több - barna, fehér és fekete - színben is kapható.
Egy tenyérnyi helyen elférő, nem digitális térképre szavaztak a legtöbben az idei Highlights of Hungaryn. A kurátorok által kiválasztott ötvenhárom jelöltből került ki az a tíz közönségdíjas, akikre a szavazási időszak alatt több mint tízezren voksoltak. Bekerült a top 10-be a Hajnali láz című film, a Bánkitó Fesztivál és egy somlói borászat is.
Lehet, hogy ideje átgondolni, hogy valóban a gyémánt-e a nők legjobb barátja, mert megérkezett az okos táska, ami egyszerre praktikus kiegészítő és pénzügyi tanácsadó. Három skót művészeti főiskolás hallgató alkotta meg azt a táskát, ami érzékeli, ha tulajdonosa kivette belőle bank- vagy hitelkártyáját. Például a táska ilyenkor megkérdezi, hogy biztosan jó ötlet volt-e a kártyáért nyúlni, tényleg kell-e nekünk az a termék, amit épp készülünk megvásárolni.
A design Magyarországon - a vásárlóerő hiánya miatt - leginkább a luxus kategóriába tartozik, pedig másutt egyre erősödik a szociálisan érzékeny design szerepe is. A hazai fiatal tervezők kizárólag nemzetközi piacban gondolkoznak. Hoffmann Petra designbloggerrel beszélgettünk a nemzetközi design fényes jövőjéről és szomorú magyar jelenéről.
Megszokott gyakorlat az autógyártók körében, hogy egy-egy modell három-négy féle koncepció formájában is megjelenik, míg végleges autó lesz belőle. De ritkán látni a folyamatot, hogyan alakul át a tanulmányautó. Erre jó többek közt az animált képformátum.
A kaliforniai dizájner biciklijén az áramvonalas testhelyzet miatt Supermanként lehet repeszteni a lejtőkön.
Október 15. és 31. között nyolcadik alkalommal rendezik meg az Art Moments fesztivált. Az idén három fő helyszínen zajló programsorozat az „Art Around Us” szlogen köré szerveződik, kiállítói a Közel-Keletről, Európából és Magyarországról érkeznek.
A Flying Objects design stúdió nyerte a legrangosabb nemzetközi design elismerésnek számító Red Dot díjat, a szintén magyar Hand-in-Scan-nek tervezett kézhigiéniai szkenner formatervével.
Hétféle méretben alakíthatja csillagközivé otthonát: a Luna nevű holdlámpának ráadásul még sötét oldala sincsen.
A Londoni Design Hét alkalmából a Faye Toogood elkészítette a rendezvény legelképesztőbb alkotását: átfogalmazva a hagyományos angol szalonokat, szénnel készített rajzaival "berendezett" egyet. A ceruzarajzokkal készült belső és berendezési tárgyak egy elhagyatott vidéki ház hangulatát keltik a látogatókban.
Valószínűleg a 104 éves skót nagymama, Grace Brett a világ legidősebb street art művésze. A nagymama a kellemest szó szerint összeköti a hasznossal, amikor a város különböző köztéri egységeit díszíti kötött falvédőivel és horgolt csodáival. Készített már hihetetlen színekben pompázó, gyönyörű falvédőt gyerekeknek kerítésre, kidekorált padokat és telefonfülkéket.
Az úgynevezett ujjsüti nem forradalmi ötlet, egyszerűen eddig senkinek sem jutott eszébe. Paolo Ulian azonban élelmes volt, és találmánya segítségével az emberiség egy régi problémája oldódhat meg.
A kortárs cseh dizájnszíntér legjavát mutatja be a magyar közönségnek szeptember 25-26-án az Iparművészei Múzeumban az első Bohemia Design Market Budapest 2015.
Az ausztrál kultelőadó több színben és formában is kapható, adja hírül a Pitchfork - íme, a részletek.
Az Andries van Overbeeke által megálmodott zárt pilótafülkés F1-es versenygép nem csak pompásan néz ki, de biztonságosabb is, mint a mostani nyitott konstrukció.
Több tervet is megvásárolt a főváros azon az építészeti ötletpályázaton, amelyet a Vörösmarty tér árusító bódéinak egységes kialakítására írtak ki. Az új bódék az ígéretek szerint hamarosan megjelenhetnek a köztereken.