Újabb diákakció: leragasztották az egyetemek ajtajait a HaHa-sok
Budapest után Szombathelyen is egy újabb akcióval tiltakoztak a Hallgatói Hálózat aktivistái a felsőoktatási forráskivonások ellen.
Budapest után Szombathelyen is egy újabb akcióval tiltakoztak a Hallgatói Hálózat aktivistái a felsőoktatási forráskivonások ellen.
hvg.hu
Képes összeállításunk az avasi lakóteleptől a diáktüntetésekig, az év fontosabb társadalmi és belpolitikai eseményeiről, fotósaink legjobb képeiből.
Fülöp Máté (szerkesztő)
"Gyakran Ismételt Hazugságok - Nem Elég Gyakran Ismételt Valóságok" címmel adott ki videót az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói fóruma, melyben az elmúlt napok ellentmondásos kormányzati állításait foglalják össze a felsőoktatással kapcsolatban. Szerintük a kormány annyi mindent beszél, hogy nem lehet követni, ám most minden igyekezetével azon van, hogy a tiltakozó diákságot politikai keretek közé kényszerítse.
hvg.hu
"Lehet azt mondani, hogy a diákok elérték, amit akartak, egy, esetleg két ügy kivételével" - mondta Orbán Viktor vasárnap késő este a TV2 Frizbi című műsorában. Arról is beszélt, hogy a kormány kész megállapodni az IMF-fel, de nem minden áron, illetve, hogy a kormánynak nem volt más választása, mint a választási regisztráció bevezetése.
hvg.hu
Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni. Szólt arról is, hogy jövőre már gazdasági növekedésben lehet reménykedni, és jó eséllyel teljesíthetőnek tartja a tíz év alatt létrejövő egymillió új munkahelyről szóló tervet.
MTI
Április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapodott meg az emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagjaival szombaton.
MTI
Karácsonyi nemüdvözlet a kormánynak címmel tett ki videót az Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsésztagozata a YouTube videómegosztó portálra pénteken.
hvg.hu
A 2013-ban a felsőoktatásba felveendő legalább 55 ezres létszám képzésenkénti megoszlásáról és a hallgatói szerződésről is tárgyalnak szombaton Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselői - mondta Kiss Dávid, a szervezet elnökségi tagja pénteken.
MTI
Az MSZP nem tudja, hogy kik osztogatták az általa szervezett fórumot népszerűsítő szórólapokat több fővárosi középiskolában és egyetemen - jelentette ki Török Zsolt szóvivő kérdésre válaszolva pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
MTI
A Város Mindenkié mozgalom által szervezett - a hajléktalanság kriminalizálása elleni - tüntetésen pár százan vettek részt, a Kossuth téren gyűltek össze 16 órától. Az egy órás rendezvény után a Széll Kálmán téren égettek diákok hallgatói szerződéseket, Dopeman is felszólalt. 200-an lehettek, a beszédek és az égetés után a tüntetés véget ért, a résztvevők békésen távoztak a helyszínről.
hvg.hu
A magyar diákok meggyengítették Orbánt címmel közölt tudósítást a hallgatói tiltakozásról a Libération.
MTI
Az LMP súlyosan diszkriminatívnak és igazságtalannak tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) legújabb döntését, amely szerint a legnépszerűbb szakokon csak önköltséges formában lehet majd tanulni. Az ellenzéki párt arra szólította fel a kabinetet, hogy "fejezze be végre az ámokfutást" az oktatáspolitika területén és adjon a diákoknak egyértelmű választ a kérdéseikre.
MTI
Orbán Viktor kormányfő szerint a jövőre felsőoktatásba lépőknek nem szűkültek, hanem tágultak a lehetőségeik. Szerinte nem engednek a hallgatói szerződésekből, mert a mai gazdasági helyzetben nem teheti meg az ország, hogy a közpénzen kitaníttatott diákok, tanulmányaik után külföldön kamatoztassák tudásukat.
hvg.hu
Akcióznak a diákok a nagykörúti 4-6-oson - értesült a hvg.hu.
hvg.hu
A múlt heti, mintegy háromszáz fős diáktüntetés után újabb demonstrációt hirdettek a győri fiatalok csütörtök délutánra, a tüntetés azonban elmaradt - írta a Kisalföld.
hvg.hu
Helyszíni vizsgálatot tartott a balatonalmádi kéttannyelvű gimnáziumban a diákok véleményének állítólagos listázása miatt a Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Több elektronikus dokumentumot is zároltak, az üggyel kapcsolatban várhatóan januárban hoz határozatot a hatóság.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Felháborodva fogadta a kormány nem támogatott szakokról és felvételi ponthatárokról szóló csütörtök délutáni bejelentését az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói fóruma és a Hallgatói Hálózat (HaHa), amely a tandíj bevezetésének értékelte a kormány újabb lépését. A HÖOK szerint a bejelentéssel világossá vált, a kormány belátta, lehetetlent ígért a ponthatárok karácsonyig való meghúzásával.
hvg.hu
Egyelőre nem vonulnak az utcára, de munkacsoportot alakítottak és minden diákot fórumra hívtak az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanácskozó hallgatók azt követően, hogy a kormány csütörtök délután bejelentette, 16 szakon nem biztosít állami támogatást a felsőoktatásban.
hvg.hu
Előadást tartott az ELTE bölcsészkarán Tamás Gáspár Miklós csütörtök délután, a filozófus a nap folyamán korábban fórumot rendező diákoknak gratulált a tüntetésekhez. Később az ELTE-n zajló megbeszélések résztvevői a kormány nem támogatott szakokkal kapcsolatos csütörtök délutáni bejelentésére reagálva arra kértek minden diákot, menjen az ELTE-n zajló tanácskozásra.
hvg.hu
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elfogadhatatlannak tartja és elítéli, hogy a Magyar–Angol Tannyelvű Gimnáziumban adatokat gyűjtöttek a végzős diákoktól a sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteikről.
hvg.hu