Putyin üdvözlő levélben köszöntötte Észak-Koreát és Kim Dzsong Unt
A két ország az észak-koreai média szerint egyre szorosabbra fűzné kapcsolatait.
A két ország az észak-koreai média szerint egyre szorosabbra fűzné kapcsolatait.
hvg.hu
Észak-Korea tiltakozott Nancy Pelosi amerikai házelnöknek a két Korea határán tett látogatása ellen szombaton, "a nemzetközi béke és biztonság legnagyobb romba döntőjének" nevezve a tisztségviselőt.
MTI
Szocsiban találkozott az orosz és a török államfő, akik megállapodtak, hogy több területe növelik az együttműködést, és hogy Törökország rubelben fizet majd az orosz gáz egy részéért.
MTI
Egy korábbi interjújában pedig arról is beszélt: Moszkvába is ellátogatna, igaz, a Kreml ezt nem nagyon szorgalmazza.
hvg.hu
Kijevbe utazna Ferenc pápa, hisz benne, hogy pozitív hatása lenne. Az utazás még nem biztos, de nincs kizárva, hogy még augusztusban megvalósul, ha a pápa egészségi állapota engedi.
MTI
Az ukrán fővárosba érkezett pénteken a brit kormányfő, hogy többek között nehézfegyverzet szállításáról tárgyaljon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Kijevben szinte egymásnak adják a kilincset az európai politikai vezetők ezekben a napokban.
hvg.hu
Szélsőjobboldali találkozók és családvédelminek nevezett abortuszellenes konferenciák után villámgyorsan váltott az államfővé választott Novák Katalin. A köztársasági elnök a megválasztása óta eltelt néhány hétben igyekezett megerősíteni a Visegrádi Négyeket, követelte az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálását és békejobbot nyújtott az Orbán Viktor oroszbarátságát kritizáló lengyel elnöknek. Az Európában egyre jobban elszigetelődő magyar kormány igyekszik a maga javára használni ezt az államfői kommunikációt.
„A diplomáciánknak még meg kell tanulnia teleportálnia” - kommentálták az esetet az oroszok.
hvg.hu
Beszédet mondott a kijevi parlamentben Andrzej Duda lengyel elnök. A politikus magasztalta az ukrán kitartást, és Lengyelország maximális támogatásáról biztosította Kijevet.
hvg.hu
Orbán Viktor tőlünk elvett magyar tengerről szóló mondatára reagálva írta ki egy étterem a bejárathoz, hogy a magyarokat nem szolgálják ki.
hvg.hu
A Fülöp-szigetek nemrég megválasztott elnöke, Ferdinand Marcos Jr a kínai elnökkel megállapodott abban, hogy erősítik a két ország együttműködését. A Fülöp-szigetek stratégiai pozíciója a Dél-kínai tengeren és Kína egyre expanzívabb külpolitikája együtt okot adhat némi aggodalomra.
hvg.hu
Moszkva nem fog beletörődni a finn és a svéd NATO-tagságba Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
Magánkihallgatáson fogadja a magyar kormányfőt a pápa a Vatikánban csütörtökön.
MTI
Az Ukrajna elleni orosz agresszió Németországot is eddig követett politikája gyökeres átgondolására késztette. Ez már csak azért sem egyszerű, mert a két ország sorsa mindig is szorosan kötődött egymáshoz.
Az orosz külügyminisztérium szolgálatában álló diplomatákat felszólították, hogy lépjenek ki „a társtettesek köréből”, különben komoly következményekkel kell számolniuk.
MTI
Amit sértésnek tart a diplomata.
hvg.hu
A Frankfurter Allgemeine budapesti és varsói tudósítói szerint „diplomáciai betegségről" volt szó, amikor a két ország elnöke a járványra hivatkozva nem találkozott személyesen.
hvg360
Szerdán volt az első alkalom, hogy ezzel a jelzővel illette Ukrajna ellen háborút indító orosz kollégáját Joe Biden. A Kreml szerint ez megbocsáthatatlan.
hvg.hu
A külügyminisztérium szóvivője szerint azon dolgoznak, hogy a lehető legjobb tárgyalási pozícióba segítsék az ukránokat.
hvg.hu
Naftali Bennett közvetíteni igyekszik az ukrán és az orosz vezetés között, ezért repült hirtelen Moszkvába szombaton. Berlinben a német kancellárral tárgyal, de az amerikaiak is rábólintottak moszkvai útjára.
hvg.hu