hvg.hu Gazdaság

Húszezren veszthetik el állásukat Kelet-Magyarországon

A jövő évtől több tízezren veszíthetik el állásukat az amúgy is munkanélküliség sújtotta Kelet-Magyarországon, ha nem sikerül pótolni a most kieső korábbi EU-s szekezetátalakítási támogatást a dohánytermelésben.

MTI Vállalkozás

Megállhat a dohánytermő területek csökkenése

A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ) szerint az idén megállhat a dohánytermő területek eddig tapasztalt csökkenése; a gazdálkodók várhatóan a tavalyival egyezően 4.800 hektárt ültetnek majd be az ipari növénnyel - mondta Bényei Illés, a pócspetri székhellyel működő érdekvédelmi szakmai szervezet elnöke szombaton az MTI-nek.

MTI Gazdaság

Sok a dohány idén

Az elmúlt évek legnagyobb mennyiségű és legjobb minőségű dohánytermése várható az idén Magyarországon – mondta Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke hétfőn.

MTI Itthon

Hazai munkahelyeket is érint a WHO dohányszabálya a termelők szerint

Magyarországon mintegy tízezer, világszerte pedig több millió dohánytermelő megélhetését veszélyezteti az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohánytermék-adalékanyagokra vonatkozó, előkészületben lévő szabályozása (FCTC) - írta közleményében a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ).

MTI Gazdaság

Kevesebb dohánnyal kell beérnünk, drágulhat a cigi

A mostoha időjárás miatt kevesebb dohánytermés várható, az 5 750 hektáros termőterületről 20-30 százalékkal kisebb mennyiségű dohánylevelet takaríthatnak be a gazdálkodók – közölte Bényei Illés, a Pócspetri székhellyel működő Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke.

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél

Megvan az első szerződés, jövőre már 80-90 repülőt gyártana a magyar cég

Megvan az első szerződés, jövőre már 80-90 repülőt gyártana a magyar cég

Feljelentést tett a polgármester a félbehagyott balmazújvárosi uszoda ügyében

Feljelentést tett a polgármester a félbehagyott balmazújvárosi uszoda ügyében

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor

Gyanúsítottként hallgatták ki Demeter Mártát

Gyanúsítottként hallgatták ki Demeter Mártát

Máig nem tudni, Orbán miért nem küldött gyásztáviratot Heller Ágnes halálára

Máig nem tudni, Orbán miért nem küldött gyásztáviratot Heller Ágnes halálára

Az izlandi kormányfő nem fogadja az amerikai alelnököt, mert nem ér rá

Az izlandi kormányfő nem fogadja az amerikai alelnököt, mert nem ér rá

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

Döntetlent játszott a Ferencváros az Európa Liga selejtezőjében

Döntetlent játszott a Ferencváros az Európa Liga selejtezőjében

Az amerikaiak 62 százalékának nem tetszik, amit Trump művel

Az amerikaiak 62 százalékának nem tetszik, amit Trump művel

A címlapról ajánljuk