Orbán a Trump-ítéletről: Folytassa a harcot, elnök úr!
A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump becsületes ember, aki mindig Amerika érdekeit tartja szem előtt.
A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump becsületes ember, aki mindig Amerika érdekeit tartja szem előtt.
hvg.hu
Történelmi döntést hozott az a manhattani esküdtszék, amely csütörtökön mind a 34 vádpontban bűnösnek mondta ki Donald Trump volt amerikai elnököt. Aki ennek ellenére aligha megy rács mögé a novemberi választásig, ahol a szavazók dönthetik el, visszatérhet-e az USA élére. Ebben választási győzelem esetén az sem akadályozhatja meg, ha júliusban a bíró börtönbüntetésre ítéli. Minden más még kiszámíthatatlan.
Nagy Gábor
A Wall Street Journal szerint a volt elnökkel szemben hozott ítélet veszélyezteti az Egyesült Államok stabilitását, míg a New York Times úgy látja, az éppen a demokrácia megmaradását szolgálja. Párhuzamos lapszemléink.
hvg360
Ez az első eset, hogy amerikai elnököt büntetőügyben ítéltek el.
hvg.hu
A két üzletember viszonya korábban nem volt túl rózsás, ám most a Tesla-vezér olyan területekkel foglalkozna, mint a határvédelem vagy a gazdaság.
hvg.hu
Arról beszélt, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan ő sem akar háborút, és nem számít, hogy a magyar miniszterelnököt erős embernek nevezik-e.
hvg.hu
Hiába tartja éberen követőit Donald Trump, médiacége hihetetlen mértékű veszteséget termel. Tőzsdei értéke így is sokszorosára növelte a volt elnök vagyonát, ami jól jöhet neki elvesztett perei finanszírozásakor.
Tiszóczi Roland
A világhírű amerikai politológus azt mondta a Die Pressének, Trump úgy jelenik meg, mint kívülálló, aki szembemegy az elittel és megszegi a normákat. Kapóra jön neki, hogy mint általában a nyugati világban, a hatalom az Egyesült Államokban is népszerűtlen.
hvg360
Haley és Trump között az előválasztási küzdelemben kemény üzenetváltások voltak, helyenként személyeskedő kijelentésekkel.
MTI
MTI
hvg.hu
A Cannes-ban debütáló The Apprentice című film a volt amerikai elnök korai karrierjére koncentrál. A valós eseményeken alapuló alkotásban Trumpot több olyan jelenetben is ábrázolják, amely kellemetlenül érintheti az üzletember-politikust.
hvg.hu
A két elnökjelölt szeptemberben is vitázik, de a részletekről még meg kell egyezniük.
hvg.hu
A volt amerikai elnök ellen vádat emelő ügyészség koronatanúja, Michael Cohen tanúvallomásával folytatódott a volt elnök bírósági tárgyalása New Yorkban.
MTI
MTI
hvg.hu
Szeretné-e Ronald Reagan a NER-t? Milyennek látja egy amerikai regionális lap tudósítója az Orbán-rendszer működését? A tanulságok alább.
hvg360
Sok fiatal az egykori elnökben reménykedik, mert a gazdasági nehézségek miatt borúsan látja jövőjét: a diákhitelek visszafizetését, az új lakás vagy ház megvételét a magas jelzálog kamatláb miatt.
Lengyel Miklós
A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
hvg.hu
A New York Times cikke, mely végigveszi az európai szélsőjobbos pártokat, rámutat, hogy Lengyelország példája tanúsítja: a szélsőjobb felemelkedése egyáltalán nem tekinthető véglegesnek.
hvg360
A BF Borgersnek 12 millió dolláros büntetést is fizetnie kell.
hvg.hu
Amikor a CPAC, valamint a Heritage magához öleli a magyar vezetőt, akkor Kína rosszindulatú befolyásának növelését támogatja nyugaton, és aláássa az Egyesült Államok biztonsági érdekeit, írja a konzervatív American Enterprise Institute munkatársa a Washington Postban.
hvg360
A republikánus elnökjelöltnek egy kampányeseményen botlott meg a nyelve, így véletlenül novemberi ellenfelét magasztalta.
hvg.hu