Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Korábban a megválasztott elnökök vállalták, hogy nyilvánosságra hozzák azoknak a nevét, akik adományokkal támogatják az elnöki ciklusuk megkezdését, ám ezt most Trump megtagadta.
Nem hozza nyilvánosságra Donald Trump azon támogatóinak listáját, akik a hatalomváltás alatt finanszírozzák a stábja felállítását – írja a The Guardian.
Az eddigi gyakorlat ennek az ellenkezője volt, sőt még olyan kötelezettséget is vállaltak a megválasztott elnökök, hogy az adományokat 5000 dollárban maximalizálták, azaz senki sem adhatott látványosan sok pénzt valamiféle későbbi szívességért cserébe. A titkolózással Trump éppen ennek a lehetőségét teremtette meg.
Ezeket a pénzeket – illetve egy maximum 7,2 millió dollárra rúgó állami támogatást – a hivatalba lépő elnökök a személyzetük, az irodahelyiségek és az utazások kifizetésére gyűjtik, lényegében az új adminisztrációt építik fel belőlük.
A titkolózás azért is lehet problémás, mert ebben az időszakban zajlik a kormány összeállítása is, tehát nem kizárt, hogy egyes módosabb támogatók fejében megfordul, hogy bizonyos összegért cserébe vegyenek maguknak egy miniszteri kinevezést. Ez különösen aggasztó lehet azért is, mert így a külföldről érkező adományokkal sem kell elszámolni, márpedig az átmenet finanszírozására nem tilos igénybe venni az államokon kívülről érkező összegeket sem.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Végel László Kossuth-díjas író felháborodásában többször is billentyűzetet ragadott.
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani a volt oktatási államtitkár.