Egy olajcég PR közleménye lett Trumpék nyilatkozata
Érdekes módon a külügyminiszter egykori cége írta a szöveget.
Érdekes módon a külügyminiszter egykori cége írta a szöveget.
hvg.hu
A belbiztonsági miniszter John Kelly megerősítette, hogy valóban ezt tervezik.
MTI
Ben Carson szerint az erőszakkal Amerikába hurcolt feketék is bevándorlók voltak. Utólag persze visszakozott.
MTI
Másodszor is nekifutott Donald Trump, hogy megtagadja számos, többségükben muzulmán országok lakóinak a beutazását az Egyesült Államokba. Az elnök ugyanakkor hallgatott a Pentagonra, így Irakot levette a beutazási tilalom hatálya alá eső országok listájáról.
hvg.hu
Várhatóan ma új elnöki rendelettel tiltja meg Donald Trump több muzulmán ország lakosainak, hogy az Egyesült Államokba beutazzanak. Szinte biztosan jogi harc követi majd az aláírását.
unknown
Két amerikai lap is úgy tudja, hogy az FBI igazgatója már szombaton szólt az igazságügyi minisztériumnak Trump tweetje miatt, amiben azt állította: Obama elrendelte a kampányban a lehallgatását.
MTI
Szerinte szinte biztos, hogy Obama lehallgatta a választások előtt, a volt elnök tagad.
hvg.hu
Az amerikai politikában is eluralkodnak az indulatok.
hvg.hu
Trump szokásához híven a Twitterre dobott fel néhány keresetlen mondatot. Azt állította, hogy Obama lehallgatta őt, és a Watergate-botrányt emlegette.
MTI
A jelenlegi amerikai elnök szerint elődje bedrótozta a Trump Towert a választások előtt.
hvg.hu
A Donald Trump amerikai elnök főstratégája, Stephen Bannon által politikai tényezővé tett alternatív jobboldal (alt-right) üstököseként tűnt föl, és úgy is zuhant alá a 32 éves Milo Yiannopoulos.
HVG
Angela Merkel német kancellár március 14-én Washingtonban megbeszélést folytat Donald Trump amerikai elnökkel - erősítették meg pénteken német kormányzati források a washingtoni kormánykörökből kiszivárgott értesülést.
MTI
Az USA továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és "a NATO európai lábának megerősítésében" - mondta Szijjártó Péter, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel. A külgazdasági és külügyminiszter gratulált a Trump-győzelemhez, egyetértett az új elnök NATO-t érintő kritikáival és azt is közölte, Magyarország szorít Trumpnak és Putyinnak.
MTI
Határozottan cáfolta Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter a The Washington Post arról szóló információit, hogy az elnökválasztási kampány idején találkozott a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel.
MTI
Ráadásul erről eddig mélyen hallgatott, sőt le is tagadta.
MTI
A terv szerint a már most több mint 600 milliárd dollárból gazdálkodó haderő 54 milliárd dollárral kapna többet.
MTI
Letelt Donald Trump elnökségének első negyven napja, ő pedig kiállt a kongresszus elé, hogy elmondja, mi mindenre készül még. Azt a bejelentését, hogy leszámol az Obamacare-rel, az egyik oldalon ováció, a másikon lefelé fordított hüvelykujjak fogadták. Az elnök korábbi ígéreteihez képest nem sok újdonságot tartalmazott a beszéd, megvillantott azonban egy kis együttérzést, ez mindenképp újdonság volt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amerikai elnök elmondta benyomásait az idei Oscar-gáláról, ahol hideget-meleget kapott a résztvevőktől. A Breitbart Newsnak adott interjújában Trump rúgott még egyet a The New York Timesba is.
MTI
Ennek ellenére az amerikai elnök és csapata végre kitalálta, hogyan cserélje le az Obamacare-t. Bármi is legyen Trumpék megoldása, az már biztos, hogy nagyon-nagyon jó lesz.
hvg.hu
A magyar miniszterelnökön kívül a Szabadság-szobrot megerőszakoló Trump, a Brexittel öngyilkosságot elkövető Theresa May és a demokráciát felzabáló lengyelek is megkapták a magukét a düsseldorfi és kölni karneválon.
hvg.hu