50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Az amerikai elnök elmondta benyomásait az idei Oscar-gáláról, ahol hideget-meleget kapott a résztvevőktől. A Breitbart Newsnak adott interjújában Trump rúgott még egyet a The New York Timesba is.
Donald Trump amerikai elnök szerint a vasárnapi Oscar-gála díjátadóján amiatt támadt zűrzavar, mert a rendezvény résztvevői túlságosan a politikára összpontosítottak.
Trump a Breitbart Newsnak adott interjúban fejtette ki véleményét arról, ami a vasárnap éjszakai Oscar-gálán történt. A legjobb film kihirdetésekor a két műsorvezető rossz borítékot kapott, és tévesen nevezte meg a Kaliforniai álom című filmet győztesnek.
"Azt hiszem, túlságosan a politikára összpontosítottak, és ezért nem tudták összehozni a végét" – vélte az elnök, aki szerint mindez "kicsit szomorú volt. Elvett az Oscar-gálák varázsából". Megjegyezte, hogy ő már volt vendég Oscar-gálán, de a mostaniból "hiányzott valami különleges, és szomorú, hogy így ért véget".
A Breitbart Newsnak adott interjújában Trump elnök kitért a The New York Times című napilapra is. Szerinte a lapnak "ördögi szándékai" vannak és hazugságokat jelentet meg. Ezzel összefüggésben utalt a The New York Times egyik tavaly tavasszal megjelentetett hosszas riportjára, amely arról szólt, hogy az akkor még az elnökjelöltségért versenyben lévő Donald Trump évekkel korábban több nőt is zaklatott volna. A riport megjelenése után az egyik megszólaltatott nő azonban cáfolta a lapban megjelenteket, és állította: olyat adtak a szájába, amit nem is mondott. Donald Trump a hétfőn megjelent interjúban nehezményezte, hogy a lap azóta sem kért tőle bocsánatot.
Az elnök hangsúlyozta, hogy korábbi megjegyzései arról, hogy a média "a nép ellensége", nem a média egészére vonatkoztak, hanem csak a szerinte hazug híreket közlő sajtóorgánumokra. Úgy vélte, hogy a média egy része "összehangolt erőfeszítésekkel mossa össze" azt, hogy ő különbséget tett a hamis híreket közlő média és általában a média között.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.