Blinken válaszlépésekre figyelmeztette Oroszországot, ha megtámadná Ukrajnát
Határozott választ adna az Egyesült Államok egy esetleges ukrajnai orosz invázióra.
Határozott választ adna az Egyesült Államok egy esetleges ukrajnai orosz invázióra.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A volt elnök kabinetfőnöke a most megjelent könyvében azt állítja, Trumpot semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy részt vegyen a vitán. Nagy szerencséjére lett egy negatív tesztje is.
hvg.hu
Az Egyesült Államok képviselői sürgették Afganisztán új urait, hogy tartsák magukat ahhoz, amit vállaltak.
MTI
A támadó szülei tanácsára nem tett vallomást.
MTI
A Detroithoz közeli Oxford városában nyitott tüzet az elkövető, akit azóta elfogtak. Halálos áldozat egyelőre nincs.
hvg.hu
Az Egyesült Államok központi bankrendszerének feje szerint az omikron háromféleképpen is fenyegeti az ország gazdaságát.
hvg.hu
Egy CIA egyik most nyilvánosságra hozott dokumentuma szerint a 2016-ban frissen megválasztott Donald Trumpot csak korlátozott sikerrel tudták képbe hozni a hírszerzés vezetői. Ennek oka elsősorban Trumpnak a titkosszolgálatokkal szembeni mély bizalmatlansága volt.
hvg.hu
A külügyminiszter korábban a Financial Times-nak nyilatkozott erről.
hvg.hu
A washingtoni orosz nagykövet arról beszélt: kár, hogy az amerikaiak megnehezítik a kétoldalú kapcsolatok alakítását.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A külügyminiszter már azt is tudni véli, milyen eszközhöz nyúlnak majd a tengerentúliak.
hvg.hu
Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, új munkacsoportot hozott létre az azonosítatlan légköri objektumok vizsgálatára.
hvg.hu
Darrell Brooksot egyelőre nem nevezték meg gyanúsítottként. A férfinek nem ez lenne az első rendőrségi ügye.
hvg.hu
Walnut Creek rendőrsége összehangolt akcióról beszél.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Több mint negyven ember megsérült és legalább öten életüket vesztették a támadásban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Amíg a Biden altatásban volt, átadta az elnöki hatalmat a helyettesének.
hvg.hu
Az elnök egy egészségügyi beavatkozás miatt altatásban lesz, ilyen esetben ez a szokásos eljárás.
hvg.hu
Az ugyanúgy problémásnak tartott Lengyelországot ezzel szemben várják a decemberi online értekezésre.
hvg.hu
Joe Biden Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel találkozott csütörtökön, ekkor lengette be a bojkottot.
hvg.hu
Egy fagyasztó takarítása közben talált rá egy dolgozó arra a néhány fiolára, melyekre a smallpox, vagyis a fekete himlő szót írták fel. Az ügyben már a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is vizsgálódik.
hvg.hu
A fentanil mára megelőzte a heroint, 64 ezren vesztették életüket miatta 2020 májusától 2021 áprilisáig.
MTI