#Egyesült Államok



Rendszámot kapnak a drónok az Egyesült Államokban

Regisztrálni kell a jövőben a polgári rendeltetésű, magánkézben levő drónokat az Egyesült Államokban – közölte hétfőn a Szövetségi Repülésügyi Hatóság. A fél fontnál nehezebb és 55 fontnál könnyebb távirányítású repülő szerkezetekre vonatkozik ez a szabály.


Spiegel: Obamáék több támogatást várnak Merkeléktől a légicsapásokhoz

Az Egyesült Államok nagyobb katonai támogatást vár Németországtól az Iszlám Állam elleni küzdelemhez a Der Spiegel című német hírmagazin szerint. A hetilap szombaton megjelent számában közölt értesülés szerint Ashton Carter amerikai védelmi miniszter a héten levélben fordult Ursula von der Leyen német védelmi miniszterhez, és kérte, hogy a német hadsereg az eddigi vállalások mellett további hozzájárulással vegyen részt a nemzetközi koalíció hadműveleteiben.


Videó: Donald Trumpot megtámadja egy sas

Valamiért csak most kapta fel az internet azt az augusztusban készült videót, amint Donald Trump, a botrányos megnyilvánulásairól híres amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns látható, amint épp címlapos interjút készítenek vele a Time magazin számára. A politikus beleegyezett, hogy egy sassal pózoljon a fotókon, aztán ez történt.





Amerikai harci gépek jönnek Magyarországra

Tavasszal F-15-ösök érkeznek Magyarországra, hogy részt vegyenek az ukrán válságra reagáló amerikai hadgyakorlatokon. A napokban egy másik nemzetközi gyakorlat is elkezdődött, amelynek célja egy román-magyar békefenntartó alakulat kiképzése.



Történelmi fordulat az amerikai hírszerzésnél

Az amerikai hírszerzés vasárnaptól befejezi a telefonos kommunikációra vonatkozó metaadatok gyűjtését és áttér a "fókuszáltabb és célzottabb" rendszerű tevékenységre - közölte a hétvégén a nemzeti hírszerzés igazgatójának (DNI) hivatala.






Amerikai segítséget kaphattak az Iszlám Államot bombázó franciák

Az Egyesült Államok hírszerzési információkat osztott meg Franciaországgal a Rakka ellen vasárnap elrendelt francia légitámadás előtt – ezt mondta a The Daily Beast portálnak egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő, aki szerint durvulhatnak a légicsapások annak köszönhetően, hogy eredményesebb lett az amerikaiak hírszerzési tevékenysége Irakban és Szíriában.